Hámori András a Sberbank Magyarország Zrt. felügyelőbizottságának új elnöke
Hámori Andrást, a Sberbank Europe AG lakossági üzletágért felelős igazgatósági tagját választották a Sberbank Magyarország Zrt. felügyelőbizottsága élére, miután a Magyar Nemzeti Bank is jóváhagyta a kinevezést.
Hámori András 2014. július 4-i hatállyal váltotta Valentin Mihovot ebben a pozícióban.
A közlemény szerint a Sberbank Europe AG Igazgatóságának tagjaként Hámori Andrásnak jelentős szerepe volt a Sberbank kelet-közép-európai piaci helyzetének megerősítésében.
Hámori András - aki egyebek között a lakossági üzletág regionális fejlesztéséért, illetve a németországi direkt bank (Sberbank Direct) kiépítéséért felelős - a Sberbank Magyarország Zrt. Felügyelő Bizottságának elnökeként digitális és tradicionális banki tapasztalatát kamatoztatva hatékonyabbá tudja majd tenni a bank működését, amely így modern, ügyfélközpontú és sikeres meghatározó banki szereplővé válhat a magyar piacon - olvasható a közleményben.
A szakember 1999-ben kezdte pályafutását a Budapest Bank kockázatkezelési menedzsereként, ahol 2001-ben vezető kockázatkezelési szakértő, majd két év után felsővezető lett. 2005-ben a bécsi Raiffesen Bank International lakossági termékekért és marketingért felelős alelnökének nevezték ki. 2009-től Hámori András lett a Zuno Bank AG elnök-vezérigazgatója, majd 2013. január 1-jével lakossági üzletágért felelős igazgatósági tagként csatlakozott a Sberbank Europe AG-hez.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?