Handó Tünde alkotmánybíró lesz
A Fidesz-KDNP-frakciószövetség Stumpf István korábbi alkotmánybíró helyére Handó Tündét, az Országos Bírósági Hivatal elnökét jelöli - közölték a kormánypártok.
Stumpf Istvánt az Országgyűlés 2010. július 23-án választotta az Alkotmánybíróság tagjává - az akkori jogszabályok szerint - kilenc évre, mandátuma 2019. július 22-én járt le. Az alaptörvény szerint 15 tagú testületnek jelenleg 14 tagja van.
Handó Tündét 2011. december 13-án választotta az Országgyűlés az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsot (OIT) felváltó Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökévé. Handó Tünde 1962. május 1-jén született Salgótarjánban, 1986-ban szerzett diplomát az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán, 1983-1986 között a Bibó István Szakkollégium (korábban ELTE Jogász Szakkollégium) tagja volt.
1986-tól fogalmazóként dolgozott a Fővárosi Munkaügyi Bíróságon, majd ugyanitt bírósági titkár, 1991 május 1-jétől pedig kinevezett bíró volt, és 1999. április 15-től a Fővárosi Munkaügyi Bíróság elnöke lett. 1999. januártól óraadó az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar munkajogi tanszékén, 2003. július 15-től címzetes megyei bírósági bíró. 1999-től a Jogi Szakvizsgabizottság tagja, 1999-től a Fővárosi Bíróság BÜSZ vizsgabizottságának tagja, a fogalmazóképzés oktatója. 2000 óta a Munkaügyi Bírák Országos Egyesületének elnökhelyettese, 2008 óta a Magyar Munkajogi Társaság tagja. 2008-ban az Európai Munkaügyi Bírák Egyesületének elnöke lett.
Az Alkotmánybíróságról (Ab) szóló törvény szerint a testület tagjává minden olyan jogi végzettségű, büntetlen előéletű magyar állampolgár megválasztható, aki 45. életévét betöltötte, de még nem töltötte be a 70. életévét.
A jogszabály szerint az Országgyűlés - kétharmados többséggel - az Alkotmánybíróság tagjait kiemelkedő tudású elméleti jogászok (egyetemi tanárok vagy a Magyar Tudományos Akadémia doktorai), vagy legalább húszévi szakmai gyakorlattal rendelkező jogászok közül választja. A szakmai gyakorlatot olyan munkakörben kell letölteni, amelynek ellátásához a jogász végzettség szükséges - olvasható a törvényben. Az Alkotmánybíróság tagjainak megbízatási ideje - 2011 óta - tizenkét év, és nem választhatók újra, kivéve azokat, akiket az Országgyűlés még a régi szabályok alapján kilenc évre választott meg, és eddig nem választott újra.
A Demokratikus Koalíció felháborítónak tartja Handó Tünde jelölését az alkotmánybírói posztra. Közleményük szerint a DK felháborítónak tartja a bírói függetlenség felszámolásában aktív szerepet játszó Handó Tünde alkotmánybírónak delegálását, ezért felszólítjuk a Fideszt, hogy haladéktalanul vonják vissza ezt a viccnek is rossz jelölést!
Az MSZP is közleményt adott ki: "Handónak nem előléptetés jár, hanem bírósági tárgyalás és felelősségre vonás. Handó Tünde ugyanis nem előléptetést érdemelne, hanem bírósági tárgyalást az általa elkövetett sorozatos törvénysértések miatt" - írják.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Magyar Orvosi Kamara felmérése szerint egyre több magyar orvos vállal munkát külföldön, és a kivándorlás mögött már nemcsak anyagi okok... Teljes cikk
A Magyar Orvosi Kamara szerint a kialakult káosz a túlterheltség, a vitatott munkafeltételek és a rendszerszintű hiányosságok következménye. Teljes cikk
Egy friss kutatás szerint a vezetők többsége a továbbképzést és az átképzést tartja prioritásnak a mesterséges intelligenciával kapcsolatban. Teljes cikk
- Futárként keres pénzt az év magyar sorozatszínésze 2 hónapja
- Új vezető a Schneider Electric GSC Budapest HUB élén 6 hónapja
- HR vezetőként és ügyvezetőként is helytáll – ki lett az Év Női Menedzsere? 10 hónapja
- "Aki luxuséletet él, az fizessen luxusadót!" - jöhet a NER-adó? 11 hónapja
- Új vezérigazgató a Graphisoft Parknál 12 hónapja
- Változás a Munka Törvénykönyvében: mi történik, ha a munkavállaló alkalmatlanná válik a munkakörére 13 hónapja
- Pótszabadságot kaphatnak a magzatukat elvesztő anyák 1 éve
- Utcára vonulnak a bírók Budapesten 1 éve
- Új vezetők a Digitális Kereskedelmi Szövetségnél 1 éve
- Tíz új igazgatói kinevezéssel indítja azt őszt a PwC Magyarország 2 éve
- "Elég volt!" - harmadik éve nem emelkednek a fizetések az igazságszolgáltatásban 2 éve

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?