Harminc országból több mint száz hallgató a debreceni nyári egyetemen
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatHarminc országból érkezett több mint száz hallgató tanul magyar nyelvet és kultúrát, illetve történelmet az idei debreceni Nyári Egyetemen - közölték a szervezők a kurzus megnyitása előtti sajtótájékoztatón hétfőn, a helyszínen.
Puskás István (Fidesz-KDNP), Debrecen kultúráért felelős alpolgármester felidézte, hogy az idei a 97. nyári kurzus. A nyári egyetem az ország legrégebbi, 1927-ben alapított ilyen jellegű oktatási programja.
Mára a nyári egyetem azon túl, hogy a magyar nyelvtanulás, a tudományos és kulturális ismeretek átadásának fóruma, kitűnő lehetőség arra, hogy a világ különböző részeiből érkezett hallgatók megismerkedjenek Debrecennel, illetve, hogy a város megismertesse magát a világgal - mutatott rá az alpolgármester.
Csernoch László, a Debreceni Egyetem (DE) tudományos rektorhelyettese azt mondta, a nyári egyetem egyfajta kapocs a határon túli magyarsággal. Példaként említette, hogy az amerikai magyar közösségek rendszeresen küldenek hallgatókat a nyári kurzusra.
Csatár Péter, a DE bölcsészettudományi kar stratégiai és gazdasági dékánhelyettese hozzátette: jelentős számú külföldi hallgató tanul magyar nyelvet alap- és mesterszakon a karon, munkájuk számos területen kapcsolódik a nyári egyetemhez.
Szaffkó Péter, a nyári egyetem igazgatója jelezte: a hagyományos magyar nyelv és kultúra kurzus mellett a magyar történelemmel is megismerkedhetnek a hallgatók angol nyelven.
Most első alkalommal olyan kurzust is indítanak, amely nemcsak Magyarországgal, hanem tágabb környezetével, Kelet-Európával is foglalkozik. Beszámolója szerint 30 országból 106 diák érkezett a július 22-étől augusztus 16-áig tartó nyári egyetemre, a legidősebb hallgató 85 éves, a legfiatalabb 15 esztendős. Idén először lesz a kurzuson filippínó és botswanai hallgató, 62-en európai országokból, 26-an az Amerikai Egyesült Államokból, 11-en Ázsiából érkeztek - sorolta.
Szaffkó Péter szerint évek óta tartó tendencia, hogy növekszik a másod- vagy harmadgenerációs magyar résztvevők száma a nyári egyetemen.
A tanulás mellett többek között folklóresteket, hortobágyi kirándulást, esti debreceni városnézést, a Református Kollégiumba múzeumi sétát, házi kenyérsütést szerveznek a résztvevőknek - ismertette Szaffkó Péter.
MTI
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?