kapubanner for mobile

1700 Békés vármegyei álláskereső juthat munkához

Három és félmilliárd forint uniós támogatásból fejlesztik és bővítik a munkaerő-kínálatot Békés vármegyében - közölte a Békés Vármegyei Kormányhivatal csütörtökön az MTI-vel.

A forrást - amelyet 2027. augusztus 31-ig kell felhasználni - a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) Plusz keretéből hívták le a Nemzetgazdasági Minisztériummal, valamint az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft.-vel konzorciumot alkotva - írták közleményükben.

A program kiemelten kezeli a hátrányos helyzetű, illetve inaktív álláskeresők fejlesztését, munkába állásuk ösztönzését. Mintegy 1700, 30-64 év közötti Békés vármegyei álláskereső részesül képzésben, vehet igénybe munkaerőpiaci szolgáltatást, illetve jut munkához - húzták alá.

A programba Békésben 1672 embert kell bevonni. A hátrányos helyzetűek számának el kell érnie az 1087-et, 468 embert már elértek tavaly év végéig. A projekten belül több mint ötszázan vehetnek részt képzéseken, 140-en már teljesítette is ezt.

A tavalyi év második félévében 28 képzést 20 szakirányban indítottak, amelyen közel 280-an vettek részt. A második fél évben egy új képzési forma fog kialakulni, amelynek keretében várhatóan már közvetlenül szerződnek a képzőintézményekkel.

A program összköltsége országosan 78,41 milliárd forint.

A Békés Vármegyei Kormányhivatal Foglalkoztatási, Foglalkoztatás-felügyeleti és Munkavédelmi Főosztályának adatai szerint a nyilvántartott álláskeresők száma soha nem volt olyan alacsony, mint most.

Tavaly volt olyan időszak, amikor 10 ezernél kevesebb álláskeresőt regisztráltak a vármegyében, míg a foglalkoztatottak száma nő. A közfoglalkoztatottak száma idén év végére várhatóan 4000 alá fog csökkenni. A munkaerő-tartalék így 14 ezer körül mozog.

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Minden nyolcadik magyar orvos külföldön dolgozik, és nem csak a pénz miatt

A Magyar Orvosi Kamara felmérése szerint egyre több magyar orvos vállal munkát külföldön, és a kivándorlás mögött már nemcsak anyagi okok... Teljes cikk

Csak az orvosok lelkiismerete miatt működött az ellátás ebben a térségben

A Magyar Orvosi Kamara szerint a kialakult káosz a túlterheltség, a vitatott munkafeltételek és a rendszerszintű hiányosságok következménye. Teljes cikk

Felmérés: ennyivel nőhet a bére annak, aki jól ismeri az AI-t

Egy friss kutatás szerint a vezetők többsége a továbbképzést és az átképzést tartja prioritásnak a mesterséges intelligenciával kapcsolatban. Teljes cikk