kapubanner for mobile

Hárommillió eurós ösztöndíjprogramot indít az EGT-alap

Mintegy hárommillió eurós ösztöndíjprogramot indít az EGT (Európai Gazdasági Térség) alap közoktatási, felsőoktatási és szakképzési intézményeknek. A projekt várhatóan 250 hallgató, 370 oktató és munkatárs mobilitását, valamint 16 projekt alapú együttműködés megvalósítását teszi lehetővé Magyarország, Norvégia, Izland és Liechtenstein között.

Erről Tordai Péter, a Tempus Közalapítvány igazgatója az EGT Finanszírozási Mechanizmus 2009-2014 elnevezésű ösztöndíj-programterület nyitókonferenciáján beszélt kedden a fővárosban. Az ösztöndíjprogram lehetőséget ad több száz oktatónak és hallgatónak a külföldi tapasztalatszerzésre, közös projektek indítására – mutatott rá.

Bokodi Szabolcs, a közalapítvány felsőoktatási csoportvezetője elmondta: tavaly novemberben indították el az első felhívásukat az előkészítő látogatásokra, a beérkezett pályázatokat eddig 12 ezer euróval támogatták. További három pályázatot indítanak, amelyekre várhatóan márciustól jelentkezhetnek az érdeklődők – tette hozzá.

A felsőoktatási mobilitási pályázat keretében az intézményeknek 1,5 millió euró áll rendelkezésre hallgatók, oktatók és munkatársak fogadására, valamint küldésére. Egy intézmény minimum 5 ezer, maximum 100 ezer eurós támogatást szerezhet. További 300 ezer euró áll rendelkezésre a szakképzési és közoktatási intézmények részére, amelyek oktatókat és munkatársakat küldhetnek, illetve fogadhatnak. A negyedik pályázat a felsőoktatási intézményközi együttműködési projekteket támogatja 1,3 millió euró keretösszegig.

Arild Moberg Sande, a norvég nagykövetség képviseletvezető-helyettese hangsúlyozta: az EGT-alap célja a társadalmi és gazdasági különbségek csökkentése mellett a kétoldalú kapcsolatok erősítése. Erre ad lehetőséget a kutatási és oktatási együttműködés – tette hozzá.

Az EGT-alap Norvégia, Izland és Liechtenstein által létrehozott közös finanszírozási mechanizmus. Mivel a donor országok az Európai Uniónak nem tagjai, így az általuk létrehozott, külön támogatási alapokkal járulnak hozzá az EGT-n belüli gazdasági és társadalmi különbségek csökkentéséhez.

Az alap kedvezményezett országai az unióhoz 2004 óta csatlakozott 12 tagállam mellett Görögország, Spanyolország és Portugália is. Az EGT-alap összesen 993,5 millió euró támogatást nyújt a kedvezményezett országoknak. A három donorország méretével és gazdasági helyzetével arányosan járul hozzá az alaphoz, a 2009-2014-es időszakra elkülönített keret mintegy 94 százalékát Norvégia, közel 5 százalékát Izland, 1 százalékát Liechtenstein biztosítja.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek