kapubanner for mobile

Háromszáz dolgozótól válik meg az MKB Bank

Az MKB Bank folytatja a tavaly december óta zajló reorganizációs program végrehajtását, ennek részeként az év során közel 300 státuszt szüntet meg - közölte a hitelintézet.

A bank vezetése a közlemény szerint már tájékoztatta a csoportos létszámcsökkentésről az illetékes munkaügyi központot, a lebonyolításról, feltételekről pedig konzultációt folytat az üzemi tanáccsal.

Az MKB emlékeztet: az év eleje óta már több mint 30 százalékkal csökkentették a vezetői pozíciók számát. A jelenlegi dolgozói létszámmal azonban nem növelhető a bank működésének hatékonysága. Ezért - az összes szóba jöhető lehetőség mérlegelését követően - csoportos létszámcsökkentés kezdeményezéséről született döntés. Így összességében mintegy 300 státusz szűnik meg a bankban az év egészében - írja közleményében a hitelintézet.

Az MKB 99,99 százalékos tulajdonosa a magyar állam, amely 55 millió euróért vásárolta meg a pakettet a Bayerische Landesbanktól. Az eladó vállalta, hogy az átadás előtt 270 millió eurós tőkerendezést hajt végre a bankban. A tranzakció 2014. szeptember 29-én zárult.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek