kapubanner for mobile

Háromszáz fős elbocsátással párhuzamos autóbeszerzés a Magyar Postánál

Háromszáz dolgozót küldtek el a Magyar Postától, miközben hétszázhetven millióért akartak új autókat rendelni a vezetőknek. Fellegi Tamás nemzetfejlesztési miniszter egy hónapja megtiltotta ugyan a rendelést, beszerzést mégsem állították le, értesült a Blikk.

Miután a Blikk megírta, hogy a posta 770 millióért akar új autókat venni a vezetőknek, miközben épp elküldtek 300 dolgozót, Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter november 11-én leállíttatta a beszerzést.

Hiába a beszerzések miniszteri felfüggesztése, az egyes postai dolgozók mégis megkapják már beígért céges autóikat. Az új Skoda Fabiákból és Octaviákból álló flotta már megérkezett. A napilap szerint a kocsikat a posta járműtelepének épülete mögött rejtették el a kíváncsi szemek elől, mivel oda nem lehet belátni az utcáról.

A flotta szükségességét Hüse Marianna, a Magyar Posta szóvivője azzal indokolta, hogy a napi ügymenethez szükséges üzemi használatú személygépkocsikat és kisbuszokat cserélik le az új autókra, mert külső üzleti kapcsolattartási, értékesítés-támogatási, biztonsági ellenőrzési feladatokat látnak el az autókkal, de ugyanezek a járművek szállítják munkába a hajnalban dolgozókat is.

Arról nincsenek információk, hogy a posta végül mennyiért vásárolt autókat.

Blikk/Népszava
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek