kapubanner for mobile

Hátrányos helyzetű diákoknak írtak ki pályázatot

Megjelent a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű diákokat segítő Út a felsőoktatásba program pályázati kiírása - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának társadalmi felzárkózásért felelős államtitkársága. Október 17-ig várják a jelentkezéseket.

Azok a magyar állampolgárságú hallgatók nyújthatnak be pályázatot, akik 2012-ben felvételt nyertek egy Magyarország területén működő felsőoktatási intézménybe, még nem rendelkeznek az adott szintű végzettséggel vagy nem vesznek részt azonos szintű más képzésben. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által meghirdetett pályázat benyújtására október 17-ig van lehetőség.

Ösztöndíj-támogatásra az a jelentkező nyújthat be pályázatot, aki nappali tagozatra nyert felvételt, és hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű hallgatónak (jelentkezőnek) minősült a 2012. évi általános felsőoktatási felvételi eljárásban. Az utógondozásban vagy utógondozói ellátásban részesülők is élhetnek ezzel a lehetőséggel. Az ösztöndíj-támogatás mértéke havonta 20 000 forint vissza nem térítendő támogatás.

Önköltség-támogatásra az a jelentkező nyújthat be pályázatot, aki nappali, esti vagy levelező tagozatra az önköltséges, illetve magyar állami részösztöndíjas felsőoktatási képzésbe nyert felvételt, és halmozottan hátrányos helyzetű hallgatónak (jelentkezőnek) minősült a 2012. évi általános felsőoktatási felvételi eljárásban. Az utógondozásban vagy utógondozói ellátásban részesülők ezzel a lehetőséggel is élhetnek.

Önköltség-támogatás keretében az önköltséges képzésben részt vevő jelentkező a képzési önköltség maximum 90 százalékát is megkaphatja, a támogatás felső határa 300.000 forint. A magyar állami részösztöndíjban részesülő jelentkező legfeljebb 150.000 forint támogatási összegre számíthat.

A második félévtől kezdődően a támogatásokra pályázó hallgatók csak megfelelő számú kreditpont elérése esetén részesülnek támogatásban. A részletes pályázati kiírás a pályázati útmutatóval együtt elérhető a támogatáskezelő honlapján (http://www.emet.gov.hu/utr-uf-12), valamint a www.romagov.kormany.hu honlapon is.

A csaknem 80 millió forintos keretösszegű pályázat célja az esélyegyenlőség javítása, a felsőfokú végzettség megszerzésének elősegítése ösztöndíj- és önköltség-támogatás biztosításával. A hátrányos helyzetű tanulók számára elérhető ösztöndíjrendszer megújítása mellett ezek az átfogó céljai az Útravaló ösztöndíjprogramnak is, amelynek alprogramja az Út a felsőoktatásba.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Február 15-ig lehet jelentkezni a felsőoktatásba

Az Oktatási Hivatal közlése szerint február 15-én éjfélig lehet jelentkezni az ősszel induló alap-, osztatlan és mesterképzésekre, illetve... Teljes cikk

Technikum után két év alatt diploma? Indul a "három az egyben" képzés

Indul a "három az egyben" képzés, amelyben összekapcsoljuk a kiváló technikumokat és egyetemeket, és a technikumi képzés erősségeire támaszkodva... Teljes cikk

Eddig lehet jelentkezni a tavaszi érettségi vizsgákra

A május-júniusi érettségi vizsgákra február 16-ig lehet jelentkezni. Az érettségizők rendes, előrehozott, szintemelő, kiegészítő, ismétlő,... Teljes cikk