kapubanner for mobile
Megjelent: 20 éve

Havril András az új vezérkari főnök

Havril Andrást nevezte ki Gyurcsány Ferenc kormányfő a Honvéd Vezérkar vezérkari főnökének - adta hírül az MTV Híradója.

Havril András lett az új vezérkari főnök 2005. január 19. FigyelőNet, mtv.hu Havril Andrást nevezte ki Gyurcsány Ferenc kormányfő a Honvéd Vezérkar vezérkari főnökének – adta hírül az MTV Híradója. Ön mit szól hozzá? Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Juhász Ferenc honvédelmi miniszter sajtótájékoztatóján kiderült, hogy a vezérkari főnök első helyettese Braun László vezérőrnagy, második helyettese Mikita János vezérőrnagy, a Honvéd Vezérkar törzsigazgatója pedig Tömböl László dandártábornok lett. Gyurcsány Ferenc egyetért a javasolt személyek kinevezésével, és támogatja munkájukat. Katonai körökben Havril Andrást neve már akkor felmerült a posztra, amikor 2003-ban Szenes Zoltánt nevezték ki a hadsereg vezetőjévé. Havril 2000 októberétől a szárazföldi vezérkar vezérkari főnöke volt, majd decemberben kinevezték a Honvéd Vezérkar vezérkari főnöke helyettesévé.Elődje Szenes Zoltán altábornagy január 5-én közölte lemondási szándékát a miniszterelnökkel. Távozását hatásköri viták és személyes konfliktusok előzték meg. Lapinformációk szerint a lemondás hátterében valószínűleg egy közelmúltbeli kormányutasítás tervezete lehet, amely szerint az eddig tradicionálisan gyakorolt hatáskörének jelentős szűkítésével, a vezérkari főnök lényegében helyettes államtitkári pozíciót töltött volna be a jövőben. Szenes Zoltán e szerint lényegében magas rangú tanácsadójává vált volna a honvédelmi miniszternek, aki nem szólhat bele a költségvetés tervezésébe, és nincs személyügyi jogköre sem.
  • 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznakinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Fontos értesítés érkezik a NAV-tól június közepétől

Június közepétől több mint 1,9 millióan kapnak adószámla-értesítőt a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV), érdemes mielőbb rendezni a... Teljes cikk

Halálos munkahelyi baleset történt a 14. kerületi önkormányzat egyik cégénél

A cég a történtek kivizsgálása és a hasonló esetek megelőzése érdekében minden szükséges lépést megtesz. Teljes cikk

Ennyi borravalót kapnak a magyar pincérek

Így jattolnak a magyarok a vendéglátósok szerint. Teljes cikk

Kapcsolódó hírek