Hegedűs Zsolt az egészségügyről: rendszerszintű önkizsákmányolás
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA miniszter szerint egyes területeken már az ellátás biztonsága is veszélybe kerülhet.
Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter Facebook-posztban reagált a korábbi belügyminiszter, Pintér Sándor kijelentésére, miszerint nincs oka szégyenkezni az egészségügy állapota miatt – írja a Telex. Hegedűs az egészségügyi szakdolgozói kamarától kapott adatokkal mutatta be, milyen helyzetet örökölt. A számok szerint Magyarországon több mint 30 ezer ápoló hiányzik a rendszerből.
Az egészségügyi szakdolgozók átlagéletkora már 47,3 év. Körülbelül 25 ezer dolgozó 58 év feletti, ezért hamarosan még súlyosabb munkaerőhiány alakulhat ki. Hegedűs szerint sok helyen az ápolók havi 220–240 órát dolgoznak, amit rendszerszintű önkizsákmányolásnak nevezett. Különösen kritikusnak tartja a felnőtt ápolás, az intenzív terápia, a műtőszolgálat és a labordiagnosztika helyzetét. Az intenzív osztályokon dolgozó szakasszisztensek többsége 46 és 60 év közötti, miközben kevés a fiatal utánpótlás. A miniszter szerint ha a nyugdíj mellett dolgozók kiesnek, bizonyos területeken az ellátás működése is veszélybe kerülhet. Hegedűs úgy látja, hogy az orvoshiány mellett a műtős szakdolgozók hiánya is növeli a várólistákat és rontja a betegbiztonságot. Az egészségügyi miniszter a jövő héten a szakszervezetekkel tárgyal majd a szakdolgozói bérek rendezéséről.
Telex
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

HR katasztrófa romkom jelmezben: a Munkahelyi románc