kapubanner for mobile

Hivatástudat és karriertervek nélküli a húszas generáció - miért?

Lesújtó képet fest a mai fiatal felnőtt korosztály helyzetéről és perspektívájáról Szalai Erzsébet. Az ismert szociológus több éves kutató munka és 130 mélyinterjú után írta meg Koordinátákon kívül címmel megjelent könyvét, melyről a Népszabadság ad rövid összefoglalót.

Szalai Erzsébet azt vizsgálta, hogyan szocializálódnak a 25-35 évesek, mi motiválja a pályaválasztásukat, milyenek az első munkahelyi tapasztalataik, mekkora a lázadási potenciáljuk, mi határozza meg identitásukat, jövőképüket, közvetlen kapcsolataikat, szabadidős szokásaikat és a világról alkotott képüket.

A szociológus egyik legerősebb állítása, hogy a 25-35 éves generáció azzal lázadt, hogy nem lázadt. Úgy véli, Magyarországon a 25-35 évesek, vagyis a fiatal felnőttek korosztálya valójában nem szerveződik generációvá, nemzedékké. Ennek egyik tényezője az, hogy körükben az érdekek, szerepek, identitások és habitusok igen széles, nagyon ellentétes elemeket is tartalmazó palettájával lehet találkozni.

A kutatás eredményei szerint a fiatal felnőttek nagyobbik része súlyos identitási problémákkal küzd, és ezzel összefüggésben nem képes kézben tartani az életét. Az is látható ugyanakkor, hogy az első csoportot alkotó kreatívak minden társadalmi csoportban megtalálhatóak, a vállalkozóktól egészen a munkanélküliekig. Téves tehát az a gyakori vélekedés, hogy a magasabb társadalmi státusúak innovatívabbak és érdekesebb, eredetibb személyiségek volnának.

Ahhoz, hogy az ember meghatározhassa önmagát, el kell tudnia helyezni magát egyfelől időben, másfelől térben. Az első azt jelenti, hogy ismernie kell hazája és családja történetét, valamint rendelkeznie kell valamiféle jövőképpel is. Mindez hiányzik a többségnél. Az újkapitalizmus, a hálózati társadalom gyermekei ők, ezért valamiféle hivatástudat kialakítására, és a jövendő karrierút megtervezésére csak igen keveseknek nyílik lehetőségük - véli a szociológus.

Az érdekek, az identitások, a habitusok és a szerepek sokfélesége és széttartása következtében a kutatás egyik legfontosabb következtetése az, hogy a mai fiatal felnőttek nem szerveződtek generációvá.

Népszabadság
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek