Huszonötszörös bérkülönbségek Oroszországban
Közgazdászok veszélyesnek tartják az Oroszországban kialakult bérviszonyokat, és arra figyelmeztettek, hogy tömegével hagyhatják el az alkalmazottak az oktatási, az egészségügyi és a kulturális szférát.
A Nyezaviszimaja Gazeta című centrista elitlap hétfőn megjelent számában idézte Mihail Zurabov egészségügyi és népjóléti minisztert, aki egy múlt hét végi tanácskozáson elmondta: az átlagbér júniusban 12,7 ezer rubel (500 dollár) volt, ami megfelel a kelet-európai országok szintjének. A miniszter ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy a béremelkedés ronthatja a viszonylag olcsó munkára alapozó orosz gazdaság versenyképességét.
A Zurabov által megnevezett átlagbér a jólét illúzióját kelti, ám nem szabad elfelejteni, hogy ez a nyersanyagtermelő és -exportáló társaságokat jellemző rendkívül magas fizetésből és a nagyon sok más ágazatban elterjedt rendkívül alacsony jövedelemből tevődik össze - mutatott rá Jevgenyij Gontmaher, az orosz tudományos akadémia gazdasági intézete társadalompolitikai kutatásokkal foglalkozó központjának vezetője.
A szakképzett munkaerő hiányára figyelmeztetnek az orosz vállalkozók
Moszkvában a vonzónak számító fizetés mértéke már régen meghaladta az ezer dollárt, sok térségben viszont alig éri el a 200 dollárt. A nagyvárosokban az építőipar, a szállítás és a közüzemi szolgáltatások csak a külföldi bevándorlók munkájának köszönhetően működnek, de ők jobb fizetés reményében bármikor elhagyhatják Oroszországot. Orosz vállalkozók szerint nem is annyira a bérköltségek emelkedése jelenti ma már a problémát, hanem a szakképzett munkaerő hiánya.
Gontmaher adatai szerint a költségvetési szférában 7-8 ezer rubel (1 dollár/25,5 rubel) az átlagbér szintje, ami összesen 19 millió munkavállalót érint. A költségvetésből származó nyomorúságos fizetések egyes városokban alig haladják meg a létminimumot, más térségekben viszont vonzónak tűnnek. Zurabov maga is elismerte, hogy az alacsony fizetések problémája nem csak a mezőgazdaságban dolgozókat, hanem a költségvetési alkalmazottakat is sújtja.
Huszonötszörös bérkülönbségek
Viktor Ivantyer akadémikus, a nemzetgazdasági előrejelzések intézetének igazgatója kiemelte, hogy a legjobban és a legrosszabbul fizetett 10-10 százalékos réteg átlagbére között mintegy huszonötszörös a különbség, miközben normális esetben ez 12-13-szoros differencia lehetne. Oroszországban az év végére tervezik 2300 rubelre (90 dollárra) emelni a minimálbért.
Az orosz fejlesztési és kereskedelmi minisztérium tervei szerint 2020-ra a középosztály alkotja az orosz társadalom gerincét, ha sikerül a gazdaságot diverzifikálni. A prognózis szerint évi 6,6 százalékos GDP-növekedés mellett az átlagbérek 1000 dollárra nőnek, a lakosság több mint 50 százaléka havi 1100-1400 dollár jövedelmet kap, a szegénységi küszöb alatt élők aránya a jelenlegi 16-ról 6 százalékra esik vissza. A lakosság 60 százalékának lesz autója (jelenleg 11 százalék), és minden negyedik orosz megengedheti magának a külföldi utazást (jelenleg minden huszadik). 2020-ra a lélekszám 4 millióval 138 millióra, a munkavállalók száma pedig 13 millióval 77 millióra esik vissza.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?