Idén már kevésbé féltik a magyarok az állásukat a mesterséges intelligenciától
Érzékelhetően derűlátóbbá váltak tavaly óta a hazai munkavállalók a mesterséges intelligencia munkahelyekre gyakorolt várható hatásaival kapcsolatban, továbbá jelentősen visszaesett azok aránya, akik szerint már tíz éven belül is érezhetőek lesznek ennek a folyamatnak a következményei - derül ki a BNP Paribas Cardif Biztosító és a Medián legfrissebb közös kutatásából.

Az idei harmadik negyedévben készült felmérésben a BNP Paribas Cardif Munkaerőpiaci Stabilitási Indexe 76 pontos értéket vett fel, amely az előző év hasonló időszakához képest csak minimális visszaesést mutat.
A válaszadók idén is hasonló mértékben tűnnek optimistának a részeredmények szintjén a jelenlegi munkahelyük fennmaradására vonatkozó percepció kapcsán: az interjúalanyok közel háromnegyede (73%) úgy vélte, hogy a cég, ahol dolgozik – függetlenül a saját pozíciójától – még több mint öt évig biztosan megmarad, ami egy év alatt csak minimálisan érzékelhető, 3 százalékpontos csökkenést jelent. Ezzel párhuzamosan viszont 6-ról 10 százalékra nőtt azok aránya, akik ezt az időtávot mindössze 2-3 évre becsülik.
Az előző két év harmadik negyedéves adataihoz képest változatlanul 62 pontot ért el az a mutató, amely a munkavállalók arra vonatkozó optimizmusát vizsgálja, hogy egy esetleges állásvesztés vagy felmondás esetén milyen könnyen találnának a képzettségüknek megfelelő új állást. A részeredmények szintjén ugyanakkor tapasztalható némi változás: a tavalyi 17-ről 18%-ra emelkedett azok aránya, akik úgy vélik, hogy nehezen, illetve nagyon nehezen találnának maguknak ilyen feltételekkel új állást, ezzel párhuzamosan 33-ról 29%-ra csökkent azoké, akik ezt a folyamatot alapvetően semlegesnek ítélik meg. Továbbá 22-ről 24%-ra nőtt azoké, akik szerint nagyon könnyen találnak majd maguknak új, testhez álló munkahelyet.
A megelőző év azonos időszakával összevetve viszont 2 pontot csökkent és ezzel 76-ra esett a felmérésben az a mutató, amely a munkavállalók azzal kapcsolatos attitűdjeit méri, hogy a jelenlegi pozíciójukat mennyire érzik biztosnak az adott cégen belül.
A vonatkozó részadatok szerint a válaszadók 56%-a azt gondolja, hogy jelenlegi pozíciójuk több, mint öt évig biztosan meg fog maradni, ami az előző év hasonló időszakához képest 4 százalékpontos csökkenést jelent, ugyanakkor 4 százalékpontos növekedéssel 18%-ra emelkedett azok aránya, akik szerint ez az időszak 2-3 év. A trendet erősíti, hogy ezzel párhuzamosan 6-ról 8%-ra nőtt azon válaszadók aránya, akik szerint ez a periódus legfeljebb egy év.
A 2023-ban és az azt megelőző egy-két évben mért adatokhoz képest a válaszadók egyértelműen optimistábbak a munkahelyük biztonságával kapcsolatban, amelyet alátámasztanak az olyan részeredmények szintjén érzékelhető változások, mint a jelenlegi pozíció tartósságába és az őket foglalkoztató cég fennmaradásába vetett bizalom növekedése
– mondta el Kiss Márk István. A BNP Paribas Cardif Biztosító vezérigazgatója kitért a mesterséges intelligencia megjelenésére és az azzal kapcsolatos attitűdökre is: a dolgozók érezhetően optimistábbá váltak az új technológia munkahelyükre és a környezetükre gyakorolt jövőbeli hatásaira vonatkozóan.
Optimista jövőképről árulkodik, hogy míg tavaly szeptemberben 80%, idén már csak 59% jósolta azt, hogy a mesterséges intelligencia miatt a jövőben kevesebb dolgozóra lesz szükség, illetve egy jelentős számú válaszadói csoport (27%) szerint a jelenlegihez képest hasonló mennyiségű munkaerőre lesz igény. Ehhez a kérdéskörhöz kapcsolódik az is, hogy a tavalyi 72%-ról 74%-re emelkedett azok köre, akik úgy vélik, hogy a mesterséges intelligenciának köszönhetően könnyebbé és hatékonyabbá válik a munkavégzés a jövőben.
A fenti adatok mellett az is kiderül, hogy a tavalyi 19%-ról 31%-ra ugrott azon válaszadók aránya, akik szerint teljesen más lesz az emberek élete a mesterséges intelligencia megjelenésével, míg 26%-ról 21%-re csökkent azoké, akik szerint ez csak egy kicsit fog változni. A változás megítélésével kapcsolatban nem tapasztalható érdemi elmozdulás, mivel a megelőző évben tapasztalt 49-44%-os arány után idén is hasonló – 47-47% – módon oszlik meg azon válaszadók köre, akik szerint egyértelműen jó, vagy inkább jó hatással lesznek ezek a folyamatok a munkánkra nézve, szemben azokkal, akik úgy vélik, hogy ez inkább rossz, vagy nagyon rossz következményekkel jár.
A kérdőívből az is kiderült, hogy a tavalyi 58-ról idén 52%-ra csökkent azon válaszadók köre, akik szerint már öt éven belül érezhető lesz a mesterséges intelligencia hatása a saját munkakörükre vonatkozóan, miközben 9-ről 19%-ra ugrott azok aránya, akik ezt az időszakot minimum tíz évre becsülik.
kép: freepik
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?