kapubanner for mobile

Idén több bankfiók zárhat be a különadó miatt

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A különadók mellett a szakemberek igazán azt tartják aggasztónak a pénzügyi szektorban, hogy a magánkasszák "felszámolása" miatt több száz milliárd forint banki forrás tűnik el. A tavalyi 49 fióknál idén sokkal több zárhat be - cikkezi a Napi Gazdaság.

A hitelintézetekkel kapcsolatban az előző évben bevezetett szabályozási szigorítás 50-60 milliárd profit kiesését okozta, de a magánnyugdíjpénztárak ellehetetlenítése is belekerülhet 15-20 milliárd forintba. Aggasztónak azonban a szakemberek igazán azt tartják, hogy a magánkasszák "felszámolása" miatt 420 milliárd forint banki forrás is eltűnik (ennyit tartottak a pénztárak a bankoknál például betétek, befektetési jegyek formájában). Ilyen körülmények között arra számítanak, hogy a tavalyi 49 fióknál idén sokkal több zárhat be - írta a Napi Gazdaság.

A felügyeleti adatokból és a banki nyilatkozatokból is látszik, hogy a hitelintézetek igyekeznek költségmegtakarítással, a hatékonyság növelésével javítani jövedelmi helyzetüket. Ezek a lehetőségek azonban már meglehetősen végesek. A tavalyi adatok alapján ráadásul a létszámhatékonyság igazán kizárólag a takarékszövetkezeteknél javult. Ennek oka nyilvánvalóan az, hogy a nagy és a középbankok mérlegfőösszege is csökkent a 2009-eshez képest.

A nagybankok ezzel együtt tartották magukat, több munkatársuktól váltak meg, mint amennyit a tevékenységük szűkülése elméletben indokolt volna.

Napi Gazdaság/Világgazdaság
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek