Így lesz minimálbérből közmunkabér
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatSúlyos következményekkel járhat a közmunkások és a minimálbéresek közötti bérszakadék: ekkora eltérés mellett már gondolkodóba eshet a munkáltató, hogy ne inkább közmunkást vegyen fel a munkára - cikkezi a Népszabadság.
Súlyos foglalkoztatási gondokat vetít előre, hogy jókora különbség lesz a közmunkások és a minimálbéresek bérezése között. A kormány tervei szerint jövőre 92 ezer forintnál kisebb bért nem lehetne adni a teljes munkaidőben foglalkoztatottaknak, azt pedig egy nyár végi Magyar Közlönyben már ki is hirdették, hogy a szakképesítés nélküli feladatok elvégzéséért a közmunkások 57 ezer forintra számíthatnak.
Harmincötezer forinttal kell tehát többet fizetni a "rendes" munkavállalónak, ekkora eltérés mellett pedig már gondolkodóba eshet a munkáltató, hogy ne inkább közmunkást vegyen fel a munkára. Ennek lehetőségére egyébként maguk a munkaadók figyelmeztettek még a nyáron, amikor a kormány vizsgálta a közmunka átalakítását. A foglalkoztatók előre szóltak, hogy ha túl nagy lesz az eltérés a kétféle bér között, csábítóvá válhat a közmunkás alkalmazása, ezért a kormánynak úgy kellene meghatároznia a bérszinteket, hogy a cégek ne essenek ebbe a "kísértésbe". Úgy tűnik, ezt a csapdát nem sikerült elkerülni, a közmunkások bérét bő 61 százalékkal haladná meg a minimálbér.
Mindezt bizonyára könnyebb lesz majd megítélni, ha kiderül, milyen kompenzációt nyújt a kormány a béremelést végrehajtó cégeknek - írja a lap.
Népszabadság

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?