Így segítheti a munkaadó a gyermekes munkavállalót iskolakezdéskor
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatTavaly óta a munkaadó már évente háromszor támogathatja a cég a dolgozóját csekély értékű ajándékkal.
A dolgozóikat segíthetik a munkáltatók az iskolakezdésben. A legegyszerűbb, kedvezményes adózású juttatás az úgynevezett csekély értékű ajándék, amelyet a kifizetők jellemzően utalvány formában biztosítanak. Ez a juttatási forma a munkavállalónál adómentes, vagyis semmilyen közterhet nem kell fizetnie utána - írja a Nemzeti Adó- és Vámhivatal közleménye.
A csekély értékű ajándékot a munkáltató adhatja a szülőknek, illetve akár közvetlenül a tanulónak, diáknak is. Ez lehet termék, szolgáltatás és akár utalvány is, de értéke nem haladhatja meg a minimálbér 10 százalékát, vagyis idén a 29 080 forintot. A juttató köteles a csekély érdekű ajándékokról nyilvántartást vezetni. Ha a támogatást utalvány formájában nyújtják, akkor megállapíthatónak kell lennie, hogy mely termékre, szolgáltatásra váltható be, vagy milyen termék- vagy szolgáltatáskörben használható fel.
2024-től már nemcsak évente egyszer, hanem háromszor is támogathatja a cég a dolgozóját csekély értékű ajándékkal. A közteherfizetési kötelezettség a munkáltatót terheli, a juttatásban részesülő szülőt semmilyen adókötelezettség nem terheli.
Ha a munkáltató az iskolakezdési támogatást pénzbeli juttatásként adja, akkor az – összeghatár nélkül – munkaviszonyos jövedelemként válik adókötelessé.
fotó: unsplash
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?