Így segítik a koronavírus miatt munka nélkül maradt színészeket
Thália Színház vezetősége 15 millió forinttal támogatta a Színházi Szolidaritási Alapot.
Az állandó szerződéssel nem rendelkező, a koronavírus miatti színházbezárásokkal nehéz helyzetbe került művészeknek nyújt segítséget az induló Színházi Szolidaritási Alap. A Színházi Szolidaritási Alap célja, hogy azoknak a művészeknek, akiknek nincs állandó szerződésük "kőszínházi" vagy egyéb intézménnyel, az elkövetkezendő nehéz időszakra a lehetőségekhez mérten támogatást nyújtson - tájékoztatták az MTI-t hétfőn az alapítók: Kálomista Gábor, a Thália Színház ügyvezetője és Schell Judit, a teátrum művészeti vezetője.
Mint közölték, a Thália Színház vezetősége úgy döntött, hogy Színházi Szolidaritási Alapot 15 millió forinttal támogatja. Az alap várja azon intézmények, magánszemélyek jelentkezését is, akik a célokkal egyetértve támogatni kívánják. "Reméljük, hogy az alap hozzá tud járulni ahhoz, hogy ebben a rendkívül nehéz és eddig számunkra ismeretlen helyzetben egymással összefogva segítse azon kollégákat, akik különösen nehéz helyzetbe kerülnek" - fogalmaznak közleményükben az alapítók.
MTI
Mint közölték, a Thália Színház vezetősége úgy döntött, hogy Színházi Szolidaritási Alapot 15 millió forinttal támogatja. Az alap várja azon intézmények, magánszemélyek jelentkezését is, akik a célokkal egyetértve támogatni kívánják. "Reméljük, hogy az alap hozzá tud járulni ahhoz, hogy ebben a rendkívül nehéz és eddig számunkra ismeretlen helyzetben egymással összefogva segítse azon kollégákat, akik különösen nehéz helyzetbe kerülnek" - fogalmaznak közleményükben az alapítók.
MTI
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?