kapubanner for mobile

Segélykiáltást hallattak a színházigazgatók

Magyarországi színházigazgatók az előadóművészet állami támogatásának minél hamarabbi, a válságok előtti időszak mértékére való visszaállítását kérik.

Közleményük szerint világossá vált, hogy a kultúrára a mostani időszakban kevesebb állami forrás jut, miközben a kultúra: vigasz, erő és támasz. Intézményeik az idei esztendőre - jóval kisebb mértékben ugyan, mint kértek, de - kaptak támogatást. Ez biztosítja a munkavállalóként dolgozó sok ezer művész, szakember és családjaik számára a megélhetést, az épületek, műhelyek fenntartását.

Mivel az állami támogatást nem a színházak, hanem nézőik milliói kapják, azt kérik, hogy az előadóművészet állami támogatása minél hamarabb álljon vissza a válságok előtti időszak mértékére. 

A közleményt aláíró vezetők között van Bakos-Kiss Gábor (Győri Nemzeti Színház), Bank Tamás (Játékszín), Barabás Botond (Szolnoki Szigligeti Színház), Barnák László (Szegedi Nemzeti Színház), Bán Teodóra (Margitszigeti Színház), Besenczi Árpád (zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház), Blaskó Balázs (egri Gárdonyi Géza Színház), Crespo Rodrigo (tatabányai Jászai Mari Színház), Cseke Péter (Kecskeméti Nemzeti Színház), Fülöp Péter (kaposvári Csiky Gergely Színház), Várszegi Tibor (Malom Színház), Fekete Péter (Nemzeti Cirkuszművészeti Központ), Kálomista Gábor (Thália Színház), Kirják Róbert (nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház), Kis Domonkos Márk (Déryné Program), Kiss József (Soproni Petőfi Színház), Kiss-B. Atilla (Budapesti Operettszínház), Lipics Zsolt (Pécsi Nemzeti Színház), Lotz Katalin (szekszárdi Magyarországi Német Színház), Nemcsák Károly (József Attila Színház), Oberfrank Pál (Veszprémi Petőfi Színház), Olt Tamás (Karinthy Színház), Ókovács Szilveszter (Magyar Állami Operaház), Őze Áron (dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház), Seregi Zoltán (Békéscsabai Jókai Színház), Simon Lajos (salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház), Szabó Ágnes (Gózon Gyula Kamaraszínház), Szikora János (székesfehérvári Vörösmarty Színház), Vidákovics Szláven (Pécsi Horvát Színház), Vidnyánszky Attila (Nemzeti Színház), Zalán János (Pesti Magyar Színház), Zsuráfszky Zoltán (Magyar Nemzeti Táncegyüttes).

MTI

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek