kapubanner for mobile
jog  pártok   

Indoklás nélküli elbocsátás: munkaügyi perek indulhatnak

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Elmarasztalta és összesen 9 ezer euró megfizetésére kötelezte Magyarországot egy közalkalmazott indoklás nélküli elbocsátása ügyében a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB). Az ellenzéki pártok üdözlik az ítéletet. Az LMP szerint munkaügyi perek sora következhet.

Az ellenzéki párt országgyűlési képviselői - Szabó Tímea és Szilágyi Péter - kedden közleményben üdvözölték a Strasbourgban született döntést. Rámutattak ugyanakkor arra: perek sora következhet, miközben az újabb szabályozás is méltatlan helyzetbe hozza a közszolgálati tisztviselőket.

Mint írták, az LMP már a kormánytisztviselőkről szóló törvényjavaslat tavaly júniusi vitájában következetesen képviselte azt az álláspontot, hogy a politikai tisztogatás eszközeként bevezetett indokolás nélküli felmentés súlyosan alkotmánysértő, ellentétes az uniós joggal és szembemegy az Emberi Jogok Európai Egyezményében foglaltakkal. A párt sajnálja, hogy a kormány ebben az esetben is fejjel ment a falnak. (A szabályozást később az Alkotmánybíróság megsemmisítette.)

Az LMP ugyanakkor felhívja a figyelmet arra, hogy akik indoklás nélküli elbocsátásuk miatt itthon indítottak munkaügyi pert, és azt már elveszítették vagy a jövőben elveszítik, a hazai igazságszolgáltatási fórumok kimerítését követően a strasbourgi ítéletre hivatkozva hat hónapon belül kérelemmel fordulhatnak az Emberi Jogok Európai Bíróságához.

Az ellenzéki párt fenntartja: azzal, hogy az indokolás nélküli felmentés helyébe felmentési okként a méltatlanság és a bizalomvesztés lépett, semmit nem változtattak a közszolgálati tisztviselők kiszolgáltatottságán.

Az EJEB kedden tette közzé: elmarasztalta és összesen 9 ezer euró megfizetésére kötelezte Magyarországot egy közalkalmazott indoklás nélküli elbocsátása ügyében.


MSZP: a kormánypártok fizessék meg a strasbourgi bírságot!



Az MSZP felszólítja a kormánypártokat, hogy a keddi strasbourgi ítélet szerint a magyar államkasszát terhelő, mintegy hárommillió forintot, valamint a hasonló munkajogi perek után várható további kártérítési kötelezettségeket a saját pártkasszájukból fizessék ki.

Ezt az ellenzéki párt közölte kedden az MTI-vel, egyben üdvözölve az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) ítéletét.

Az MSZP értékelése szerint a strasbourgi törvényszék keddi, valamint az Alkotmánybíróság korábbi döntése után immár kétség sem fér ahhoz, hogy az Orbán-kormány a hazai és az európai demokratikus jogelveket áthágva, azokkal szöges ellentétben hozta meg a köztisztviselők indoklás nélküli elbocsátását lehetővé tevő törvényt.

Az ellenzéki párt közleményében felidézte, hogy a Fidesz-KDNP-frakció annak idején az MSZP többszöri figyelmeztetése ellenére, felelőssége teljes tudatában szavazta meg a kormánytisztviselőkről szóló törvényjavaslatot. Ennél fogva az EJEB mostani elmarasztaló döntésének következményét is nekik kell vállalni - vélték.
A volt magyar közalkalmazott - akinek a nevét saját kérésére nem hozták nyilvánosságra - azzal érvelt, hogy miután 2010. szeptember 27-én indoklás nélkül bocsátották el állásából, nem fordult bírósághoz, hiszen nem tudott volna ellenérveket felhozni a perbeli siker reményében az elbocsátás általa nem ismert indokaival szemben. Ezzel tehát szerinte sérült az a joga, hogy sérelem esetén bírósághoz fordulhat.

Az indoklás nélküli elbocsátást lehetővé tevő jogszabályt a magyar Alkotmánybíróság 2011. február 18-án alkotmányellenesnek minősítette, majd ugyanazon év május 6-án azt is kimondta, hogy az ilyen, alkotmányellenesnek minősített jogszabályokat nem lehet alkalmazni a bíróságok előtt folyamatban levő ügyekben.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek