kapubanner for mobile

Indulhat a szakképzési rendszer átalakítása

A kormány elfogadta a szakképzési rendszer átalakítására, gazdasági igényekkel való összehangolására vonatkozó koncepciót - derül ki a Magyar Közlönyben pénteken megjelent kormányhatározatból, melyről a Napi Gazdaság számol be.

A kabinet egyszermind felhívta az érintett (nemzetgazdasági és közigazgatási) minisztereket arra, hogy a szakképzésrõl szóló törvény átfogó módosítására vonatkozó javaslatot a koncepció alapján dolgozzák ki és terjesszék a kormány elé szeptember 30-ig (a közoktatásról szóló törvény benyújtásával egy időben).

A kabinet döntése várható volt. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a közelmúltban egy szocialista képviselő kérdésére azt válaszolta: az Orbán-kormány határozott célja, hogy gyakorlatközpontú szakképzési rendszer alakuljon ki Magyarországon. "Ennek érdekében kiemelten támogatjuk a gyakorlati oktatást a duális képzés elsődlegessé tétele érdekében. Tervezzük a szakmai tartalom és a vizsgarendszer újragondolását és racionalizálását, a pályaorientáció és a pályakövetés fejlesztését."

Napi Gazdaság
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek