kapubanner for mobile

Ingyen nyaraltat 3200 egyszülős és nagycsaládot a Mészáros Csoport

Ingyenes, egyhetes nyaralást biztosít a Mészáros Csoport 3200 nagycsaládnak és egyszülős családnak Zalakaroson, Gyulán és a Balaton-parton, félpanziós ellátással.

Tóth Krisztina, a csoport kommunikációs igazgatója az M1 aktuális csatornán elmondta, hogy a programot hagyományteremtő céllal indítják el, és a következő években is meghirdetik majd.

Azért, hogy a nyaralási lehetőséget azok vehessék igénybe, akiknek valóban szükségük van rá, együttműködési megállapodást kötöttek az Egyszülős Központtal és a Nagycsaládosok Országos Egyesületével (NOE) - tette hozzá.

Kardosné Gyurkó Katalin, az NOE elnöke ismertette, hogy az első családok vasárnap indulnak nyaralni, a program szeptember közepéig tart. Az egyesület 1000 forintos regisztrációs díjat kér a jelentkezőktől - tette hozzá.

Nagy Anna, az Egyszülős Központ vezetője arról beszélt, hogy az első hetekben olyan családok nyaralnak, amelyek a koronavírus-járvány miatt nagyon nehéz helyzetbe kerültek, és azután is olyan családok mennek majd, amelyek nem engedhetik meg maguknak a nyaralást.

Kitért arra is, hogy a központ múlt hétfőn napközis tábort indított Budapesten, Kecskeméten és Veszprémben. Az augusztus végéig tartó táborokban naponta ötven gyermeket fogadnak - mondta.
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.info button Részletek ticket button Jegyek