kapubanner for mobile

Ingyenes perképviseletet nyújt a LIGA munkaügyi vitákban

A LIGA Szakszervezetek országos kampányba kezdett, hogy megismertesse a munkavállalókkal és a munkaadókkal is az új Munka törvénykönyvét, illetve ingyenes és minden megyében helyben elérhető tanácsadással segítse elő a munkavállalói jogok érvényesülését, a szakszervezetek számának és taglétszámának növekedését, ezen keresztül pedig a kollektív szerződések elterjedését.

A Nemzeti Munkaügyi Hivatal friss adataiból kiderül, hogy erre a munkára sokkal nagyobb szükség van, mint azt bárki is gondolta volna. Az NMH közleménye szerint, az általa ellenőrzött cégek 85 százalékánál talált munkaügyi szabálytalanságot, ami azt jelenti, hogy statisztikailag igazolt az a feltevés, hogy a magyarországi munkavállalók jogait napi szinten tapossák sárba.

A LIGA Szakszervezetek az Európai Unió által támogatott, és az Új Széchenyi Terv keretein belül megvalósuló "A Munkáért!'" projektben továbbra is arra fókuszál, hogy mindenki megismerje az őt megillető jogokat, és azokkal – a szakszervezet támogatásával, közös erővel – tudjon és merjen is élni – írja a LIGA közleménye.

A projekt reklámkampányában használt "Tisztítsuk meg munkahelyeinket a törvénytelenség mocskától!" szlogen sajnos kicsit sem túlzó – írták.

A LIGA Szakszervezetek tagjai azonban nem csak felvilágosítást és segítséget kapnak a munkahelyi problémáikkal kapcsolatban, de egyedülálló módon ingyenes munkaügyi perképviseletet is – amennyiben igazán rosszra fordulna a helyzet.

A LIGA Szakszervezetek azt üzeni minden olyan munkavállalónak, akit munkahelyén törvénytelenül, szabálytalanul, megalázó módon foglalkoztatnak, hogy ne hagyja magát, keresse a LIGA Szakszervezetek minden megyében jelen lévő tanácsadóit, akik készen állnak arra, hogy segítsenek!
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek