kapubanner for mobile

Intő és biztató jelek állásinterjún

Megspórolható a várakozás, ha már állásinterjún olvasunk a jelekből és magunkban értékeljük esélyeinket. Egy 10 perces, "döcögős" interjú, érdektelen kérdésekkel és egy egykedvű interjúztatóval azt az üzenetet hordozza, hogy folytassuk az álláskeresést. Ha azonban sikerül kizökkenteni a beszélgetést a hivatalos mederből, hosszan érdeklődnek szaktudásunkról, a fizetésről is szó esik, a leendő feladatokat ugyancsak bővebben taglalják, akkor az azt jelzi, jók az esélyeink.

images

Jó hír a pályázóknak: vannak olyan jelek, amelyekből jó eséllyel kideríthető, mekkora a sansz az állás elnyerésére vagy legalább a kiválasztás következő fordulójába való jutásnak.

Az interjúztató viselkedése számtalan dologról árulkodik. "Intő jel lehet az interjúztató testtartása, arckifejezése, tekintete. Ha ezek unalomról, érdektelenségről tanúskodnak, sajnos nem sok jóval kecsegtet a beszélgetés. Mint ahogy akkor sem, ha közben esetleg feljegyzéseket is készít magának, de kézmozdulatai nem tanúskodnak túl nagy aktivitásról, lelkesedésről "- ad útravalót az interjú előtt állóknak Herczku Mónika karrier-tanácsadó.

A rövid interjú nem sok jót jelent...

Az álláskereső és az interjúztató beszélgetésének dinamikájából is világosan kiolvashatók, mi várható. Negatív végeredményre számíthat a pályázó akkor is, ha egy helyben döcög a beszélgetés. Ilyenkor a kérdező és a válaszadó között nem jön létre az összhang, képtelenek egy hullámhosszra kerülni egymással. Szinte biztosan erről van szó, ha a jelölt és az interjúztató részéről rövid kérdésre rövid válasz érkezik. Nagyban rontja a pályázó esélyeit, ha rövid, semmitmondó válaszokkal nehezíti meg a saját helyzetét. (Persze, nem kell feleslegesen fecsegni sem, az úgyis többet árt, mint használ.)

Fontos kulcstényező az állásinterjú hossza is. "Kvalifikált, diplomás, jelentős szakmai múltat felmutatni tudó szakembereknél, esetleg vezetői pozícióra pályázóknál akár egy órányi beszélgetés is szükséges a jelöltek minél hatékonyabb feltérképezéséhez. Pályakezdőknél a hiányzó tapasztalat miatt nyilván rövidebb ez az idő. Ám ha az interjúztató gyanúsan röviden tesz pontot a beszélgetés végére, a pályázó gyakorlatilag 100 százalékig biztos lehet benne, hogy nem az övé lesz az állás" - magyarázza Herczku Mónika.

Kizökkenni a hivatalos mederből

Természetesen sokkal egyszerűbb a jelölt dolga, ha a balul sikerült interjú után rögtön közlik is vele a rossz hírt. De ez azért ritkán fordul elő. A karrier-tanácsadó hozzátette: állásinterjún a jó kommunikátorok a nyerők. "A jelölt, aki képes az interjúztatóval folytatott beszélgetést egy kicsit kizökkenteni a hivatalos interjú jellegéből, és kötetlenebb mederbe terelni, szinte biztos lehet a sikerében. Természetesen nem kávéházi csevegésről van szó. De ha az interjúztató ennek hatására picit személyesebb vizekre evez - például egy régebbi munkahelyről, szakmai körből ismert közös ismerőst, iskolatársat, egykori kollégát - is szóba hoz, a pályázó már jó úton jár.

Az ilyen párbeszéd fontos jellemzője, hogy mindkét fél aktív szereplő a beszélgetés során" - teszi hozzá a karrier-tanácsadó. A pályázó egyébként akkor is szinte magáénak érezheti a kiszemelt állást, ha a kérdező konkrét szakmai kérdésekre kíváncsi és részletekbe menően érdeklődik korábbi munkáiról.

Pozitív jelek: gyors visszahívás, iroda bemutatása...

A pályázó sikeres vagy legalábbis reményt keltő állásinterjús szereplésének persze egyéb jelei is vannak. Juhos Andrea karrier-tanácsadó, a DBM Magyarország partnere szerint a HR-osztály vagy az interjúztató ilyenkor rendhagyó módon lefaragja a következő forduló előtti várakozási időt. "A szokásos néhány nap-egy hét helyett akár az interjú napján kiértesítik a jelöltet, ha úgy érzik, megtalálták, akit keresnek." További jó jel, ha kérik a referenciákat, ha körbevezetik az irodában, bemutatják a kollégáknak és a leendő közvetlen munkatársaknak is.

Sikeres állásinterjús szereplésre utalhat az is, ha az interjúztató már részletesen, konkretizálva érdeklődik arról, milyen béren kívüli juttatásokat kapna legszívesebben a pályázó. Jó eséllyel kaphatja meg a munkát az is, akinél már a hivatalos kiértesítés előtt rákérdeznek, mikor tudna munkába állni. Ugyancsak a bizalom jele, ha konkrét, aktuális munkahelyi feladatok megoldásában is kérik a segítségét. Igaz, utóbbi esetben nem árt alaposabban tájékozódni, megvizsgálni, hogy valóban munkaerőt keres-e a cég vagy csak felvételi eljárásnak álcázott, ellenszolgáltatás nélküli, ingyenes ötletbörzét akar-e tartani...

A szimpátia jelei:
Hosszú interjú
Érdeklődő arckifejezés és tekintet
Figyelem
Lelkes jegyzetelés
Gördülékeny párbeszéd esetenként kötetlenebb elemekkel
Élénk érdeklődés a pályázó korábbi munkáiról és juttatási igényeiről
Referenciák kérése
Körbevezetés az irodában
A jelölt bemutatása a leendő munkatársaknak
Hamar vagy azonnali visszajelzés az első forduló után
A pályázó azonnali bevonása aktuális munkahelyi feladatok megoldásába

Negatív jelek:
Döcögő párbeszéd, rövidek kérdések és válaszok
Kedvetlen kérdezés
Kínos csend
Feltűnően gyors befejezés
Két-három hétig nincs visszajelzés

Takács Gabriella
monster.hu
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek