IT és felsőoktatás - új idők, régi gondok

IT és felsőoktatás – új idők, régi gondok 2005. január 3. " class="kapcsszoveg">Virágh Márton Darázsfészekbe nyúl, aki kívülállóként közeledik a hazai felsőoktatás helyzetéről szóló vitákhoz. Mit érzékel ebből a forrongásból az IT-szektor? Kevesebbet tudnak a most végző IT-szakemberek, vagy csak a szemléletük változott? Ön mit szól hozzá? Miért ritka manapság a hazai IT-sikersztori? Lesújtóan nyilatkozott a felsőoktatás helyzetéről Reszler Ákos, a Scansoft-Recognita Rt. vezérigazgatója és Bojár Gábor, a Graphisoft elnöke egy beszélgetésben, melyet korábban közölt a Számítástechnika. Mindkét szoftvercégvezető abban látta a gond egyik fő okát, hogy a felsőoktatásból kikerülő diákok teljesítménye, tudásszintje évről évre érzékelhetően romlik. Talán valóban üzletembernek kell lenni ahhoz, hogy valaki higgyen a „tudásiparban", és abban, hogy a tudás a legnagyobb tőkeképző eszköz? Pénzügyi szemlélet kell ahhoz, hogy valaki az oktatást busásan megtérülő befektetésként fogja fel? A piaci szemlélet mindenesetre helyénvalóbb lenne manapság, mint eddig bármikor: az akkreditáció és a kapcsolódó folyamatok ellenére még mindig az állam mondja meg, hogy milyen a megfelelő színvonalú felsőoktatás, és az intézményeknek milyen szempontokat kell előtérbe helyezniük. A felsőoktatás piacivá vált, de szégyenkezés helyett ennek fényében inkább a piaci elveket kellene alkalmazni. Felsőoktatási intézményrendszerünk azonban erre a feladatra még nincs berendezkedve. Reszler Ákos elmondta, hogy a cégükhöz jelentkező dolgozóknak már jóval szigorúbb felvételi vizsgát kell teljesíteniük, mint a korábbi években, mivel a vezetés már nem bízik, nem bízhat meg az iskolákban.A gondok gyökere?Az IT-szektorban tapasztalható probléma messzire vezet, s az egész oktatásügyre jellemző: felismerve, hogy a túlzott specializáció gátolja a munkaerőpiacon való elhelyezkedést, a szakminisztériumok és a gazdasági élet szereplői már korábban felülvizsgálták az országos képzési jegyzéket. Az informatika esetében is alkalmazható lenne az a modell, miszerint párhuzamosan azzal, hogy nagyobb teret nyerne a gyakorlatorientált képzés, a vállalkozások is érdekeltté válnának a tanulók alkalmazásában. A munkaadók pedig valóban megrendelői helyzetbe kerülnének – ez persze csak egy részét tenné ki egy nagyobb koncepciónak, amely jelenlegi formájában efféle reformokra nem alkalmas.Vállalkozás helyett tervezésSüli András, a Grepton Rt. igazgatója a hazai IT-élet „fiatalabb" generációját képviseli, a jelenséggel azonban már ő is szembesült, de a kérdéshez másképp közelít: több az átlagos teljesítmény, pedig minden cég az átlagon felüli jelentkezőket részesítené előnyben. Süli András nem a jelentkezők szakmai tudásszintjének visszaesését tapasztalja, sokkal inkább egyfajta „gondolkodásmódbéli" váltást érzékel. Gondoljunk csak vissza a kilencvenes évek első felére jellemző, a gazdasági-társadalmi változások által inspirált vállalkozói kedvre, amely valahogy eltűnt. Akik annak idején érezték a változásokat, azok folyamatosan ötleteltek, lehetséges vállalkozásokon törték a fejüket, de alig egy évtized alatt a lelkesedés megcsappant. A legtöbb fiatalból mára kiveszett a vállalkozó szellem, inkább a karriertervezésre összpontosítanak. Csak egy példa: régen jellemző volt, hogy aki az informatikai szektorban akart elhelyezkedni, az iskolai tanulmányok mellett otthon is képezte magát és látásmódja szélesítésére törekedett – ez ma már nincs így. Ugyanakkor hasznos lehet a fiatalok célirányosabb tanulása, így valamely területen „elődeiknél" is magasabb szintű tudással kerülnek ki a felsőoktatásból, az azonban korántsem örvendetes – bár nem szükségszerű –, ha ezzel párhuzamosan általános tudásszintjük romlik.Megkérdeztük Süli Andrástól, hogy milyennek tartja az „ideális" jelentkezőt: mindenképpen olyasvalakire van szükség, aki értelmes, nyitott gondolkodású, „mindenhez ért", vagyis tanulmányai során nem sajátított el felesleges, a cég szempontjából egyenesen káros prekoncepciókat. Ez már csak azért is fontos, mert ellentmond annak a jól ismert munkaerő-piaci trendnek, amely szerint a cégek nem keresnek kezdő diplomásokat, hanem kizárólag olyanokat, akik többéves gyakorlatot szereztek. A példa mégsem egyedülálló: néhányan kizárólag gyakorlatlan, kezdő diplomást várnak, azért, hogy a cég „saját képére" formálhassa a jelentkezőt. Sőt Süli András szerint azok a munkatársak, akik 3-4 éves gyakorlat után kerültek a céghez, sokkal kisebb arányban váltak be. Ha egy cég versenyelőnyét olyan módszertani kérdésekre vezeti vissza, mint az ügyfélkommunikáció, az üzleti prioritások és folyamatok megértése, a problémák megközelítése és a problémamegoldás módja, akkor érthető, ha saját modelljét szeretné munkatársainak átadni. Persze ez sem ilyen egyszerű: nem mellékes, hogy a jelentkező hol töltötte gyakorlatát: ha például egy tanácsadó cégnél, akkor a hátrány máris előnyre változhat, hiszen lehetséges, hogy épp efféle procedúrákkal kapcsolatban tett szert szélesebb látókörre.Sokat keresniAz tehát világos, hogy vannak olyan területek, amelyek oktatását a cégek eleve nem bíznák a felsőoktatásra: az imént említett példa mellett általában a vállalatgazdálkodás és az egyéb üzleti témák számítanak kényes területnek. Ezt a tudást nem lehet könyvből elsajátítani, mivel az ezekről a területekről szóló tananyagnak szorosan követnie kell(ene) a szektor globális elmozdulásait, és nincs az a tananyag, amely kellőképpen naprakész lehetne. Ha ezeket a területeket meghagyjuk a cégeknek, akkor helyettük mire kellene összpontosítania a felsőoktatásnak, hogy széles körű technikai hozzáértéssel és olyan biztos alapokkal ruházza fel a diákokat, amelyek révén a későbbiekben könnyen specializálódhatnak? Bizonyos esetekben ez már a cégen belül mehetne végbe, de természetesen nem szabad kizárni a nyugati struktúrára jellemző prespecializációt sem. A nyugati vagy inkább amerikai modell egyre elterjedtebb, s ez úgy tűnik, megállíthatatlan folyamat. Az a feltételezés sem irreális, hogy az informatikai pályára készülők az utóbbi években elkényelmesedtek; sokkal korábban nekilátnak a karriertervezésnek mint régen, mivel nagyobb eséllyel indulhatnak el az anyagi biztonság felé. Bojár Gábor –visszaemlékezve a nyolcvanas évekre – úgy véli, akkoriban a nyugati átlagnál képzettebb fiatalok jöttek ki a hazai egyetemekről, s ez lehetett az egyik oka annak, hogy a Gaphisoft gyorsan tudott tekintélyes tudástőkét felhalmozni. Mára köztudott, hogy az informatikában nagy pénzek vannak. A szegmens presztízse talán túlságosan is magabiztosság teszi a jelentkezőket, akik nagyon is jól tudják, hogy mennyit akarnak keresni: sokat. Joós István, az Argon Internet Kft. vezető tanácsadója egyetért ezzel. Ő a legfontosabb követelménynek azt tartja, hogy a jelentkezők ne legyenek "elszállva". Joós István is úgy látja, hogy az általános tudásszint csökken, de az általános és specializált tudás jelentőségét pozíciófüggőnek is tekinti. Nem azzal van baj, ha a friss informatikusi generáció sokkal specializáltabb tudással keresi meg a cégeket: a nagyvállalatok inkább "kész" embereket vesznek, a relatíve kisebb cégeknek azonban megfelelőbb, ha maguknak képzik ki a munkatársaikat. Ez a pénzkérdés mellett egyfajta szemléletbeli különbség is lehet, hiszen a kisebb és rugalmasabb cégek megtehetik, hogy olyan, megfelelő (általános) tudásszintű munkatársat válasszanak maguknak, akinek van ideje egy adott specializációra való felkészülésre, amely talán csak hónapok múlva válik valóban aktuálissá. Joós István a menedzser típusú állások esetén azonban fontosnak tartja a többéves tapasztalatot: amíg egy közvetlenül az informatikához kapcsolódó munkakör esetén bevett modell a képzés, egy menedzserbe invesztálni sokkal kockázatosabb: egy rossz döntés nagyon nagy kárt okozhat.A tudás piaci értékeVisszatérve a felsőoktatás színvonalának romlásához, nem kerülhetünk meg néhány tipikus problémát. Okosakat mondani mindenki tud – most már mi magunk is beálltunk a sorba –, de ettől a tény nem változik: az oktatásügy nagy bajban van, és az ígéretek ellenére egyik kormány sem képes változtatni ezen. Talán nekünk is az amerikai „olcsó iskola – drága iskola" modellt kellene követnünk, ahol mindenki olyan iskolára költ, amilyet megengedhet magának. Bojár Gábor a tandíj eltörlését egyenesen demagóg és káros dolognak tartja: ez teljesen logikus, mivel ahol a tudásnak piaci értéke van, ott az oktatás sem lehet egyszerűen szociálpolitikai kérdés. Tandíj nélkül a felsőoktatási intézmények is sokkal inkább rá vannak utalva a fejkvótákra, ezért érthető, ha az intézmények vezetősége kényszerűségből nem válik meg a gyengébb képességű hallgatóktól. Presztízsromboló tényező, ha a diákok is tisztában vannak azzal, hogy tanáraikra emiatt nyomás nehezedik, ezért fontos a diákok képességei és teljesítménye közti különbségtétel. A támogatás így is csökken: bármelyik egyetemi oktató hosszan sorolhatná az erről szóló rémtörténeteket. Nyilvánvalóan az iskolák is tisztában vannak azzal, hogy hosszú távon saját jó hírnevüket kockáztatják. A munkaerőpiacról már így is gyakran érkezik jelzés arra vonatkozóan, hogy egyik-másik diploma értéke bizony megkérdőjelezhető. Ami pedig a tanári állományt illeti, kérdés, hogy milyen tanári fizetésekkel és hány év alatt fordulhatna meg az egyik legsajnálatosabb trend: az oktatók kontraszelekciója. A szégyenteljesen alulfizetett középiskolai tanári pálya ugyanis nem a legvonzóbb karrier, és így a mélyen elhivatottaktól eltekintve nem a legfelkészültebbek maradnak a pályán. Sőt tulajdonképpen kétszeres kontraszelekcióról beszélhetünk, mivel a csökkenő felvételi ponthatárok miatt olyan diákok kerülhetnek a „megengedőbb" helyekre, akik egyszerűen alkalmatlanok voltak arra, hogy bejussanak egy sikerszakra. A diploma az állam garancialevele arról, hogy ezek a diákok megszerezték az előírt tudást, és talán újra eljön majd az idő, amikor a cégek is hinni fognak ennek a garanciának.