kapubanner for mobile

ITM-államtitkár: az ipar kezdi kiheverni a járvány első hullámának sokkját

A járműipar, a védelemipar, az egészségipar, az élelmiszeripar, valamint a kreatívipar hozza a legjobb eredményeket.

Az ipar kezdi kiheverni a koronavírus-járvány első hullámának sokkját - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornán. György László hangsúlyozta: Magyarországon a gazdaság újraiparosítása zajlik, ezért tudott az ipar a tavalyi magas bázis ellenére is idén szeptemberben 2,2 százalékkal bővülni az előző év azonos hónapjához képest. Mint mondta, jelenleg a legjobb eredményeket az ország hagyományos iparágai, így a járműipar, a védelemipar, az egészségipar, az élelmiszeripar, valamint a kreatívipar hozzák. A kormány most ezekbe az iparágakba fektet jelentős beruházásösztönző támogatásokat, emellett támogat bármely iparágból érkező, kapacitásbővítésre vonatkozó lehetőséget is.

Hozzátette: 2021 januárjától a jövő iparágaiba, az adatalapú gazdaságba, a mesterséges intelligencia alapú termelésbe és a szuper számítógépekkel kapcsolatos kapacitások növelésébe fektet a kormány. Magyarország, a világban egyedülálló módon, jelenleg arra törekszik, hogy az új kapacitások létrejöttét támogassa - mondta György László. Emlékeztetett, hogy az elkövetkező 2-3 évben 4 ezer milliárd forintnyi ipari kapacitást bővítő beruházás valósul meg a gazdaságban, és a veszélyhelyzet kihirdetése óta több mint 800 milliárd forintnyi beruházási támogatásról döntött a kormány annak érdekében, hogy új munkahelyek jöjjenek létre, és a már meglevők megerősödjenek.

MTI
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek