Itt az alkalmazottat bejelentés nélkül foglalkoztatók listája
Az adóhatóság közzétette a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményének nem megfelelő adózók listáját is.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján rendszeresen közzéteszi azoknak a foglalkoztatóknak a nevét, székhelyét, lakcímét, adószámát – természetes személyeknél az adóazonosító jelet –, amelyeknél a végleges és végrehajtható közigazgatási vagy bírósági határozat megállapította, hogy nem jelentették be az alkalmazottuk munkaviszonyát. A NAV közzéteszi továbbá a jogsértést megállapító határozat keltét, és végrehajthatóvá válásának napját is. A NAV a közzétett adózók adatait két év elteltével törli.
A jogszabály 2023.szeptember 12-től hatályos rendelkezése szerint a közzétételnek nem feltétele a jogsértést megállapító közigazgatási vagy bírósági határozat végrehajthatóvá válása, elegendő annak véglegessé válása.
A fentieknek megfelelően a be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztató adózók jogszabály változás
A NAV a munkaügyi kapcsolatok rendezettsége törvényi feltételeinek más szervek eljárásában történő felhasználása céljából egyidejűleg nyilvánosságra hozza, hogy a be nem jelentett foglalkoztatottat foglalkoztató adózók közzétételi listáján szereplő adózók közül mely adózók nem felelnek meg a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményének.
Idetartoznak azok az adózók, amelyeket a NAV
- foglalkoztatási jogviszony létesítésével összefüggő bejelentési kötelezettség elmulasztása miatt,
- a költségvetési támogatás igénylésének időpontját megelőző két éven belül,
- végleges – közigazgatási pernél a bíróság jogerős ítéletével elbírált – és végrehajtható, nyilvánosságra hozott határozatban bírsággal sújtott.
A rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményének nem megfelelő adózók listája itt érhető el.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Május 1-je a munka ünnepe. A szocializmusban látványos állami ünnepségek kísérték a napot, ám a gyökereit nem keleten, hanem nyugaton kell keresni.... Teljes cikk
Egy friss kutatás szerint az AI fokozott használata a kiválasztásban ahhoz vezethet, hogy a munkáltatók átsiklanak a kiváló pályázók felett. A... Teljes cikk
Egy civil kezdeményezés szerint július 8. a jövőben hivatalos nemzeti ünneppé, akár munkaszüneti nappá is válhatna a Rákóczi-szabadságharc... Teljes cikk
- "Ma már a munkaerőhiány jelöli ki az irányokat" – Berta Péter (WHC) a régiós munkaerőpiacról 3 napja
- Hol foglalkoztatnak megváltozott munkaképességű személyeket? 4 napja
- Megszületett a rangsor: itt dolgoznak a leginkább túlterhelt emberek 4 napja
- Nem az a kérdés, lesz-e elég munkahely, hanem hogy lesznek-e megfelelően képzett munkavállalók– HR-kihívások a permakrízis korában 5 napja
- Öt lépés, amellyel a HR támogathatja a neurodivergens munkavállalókat 6 napja
- Miért fáradtabbak a nők 35 felett? A válasz nem az alváshiány 6 napja
- Elfáradt a HR a tűzoltásban? Így szabadulhat fel a coachinggal! 2 hete
- A szingapúri dolgozók kevesebb mint kétharmada boldog: ezek a fő okok 2 hete
- Homokra épült reformok és a lobbitevékenység csapdája – munkajog 2026 2 hete
- Túl sokat adunk? A meglepő igazság az alkalmazotti élmény mögött 2 hete
- Rejtett csapdák a külföldi munkavállalóknál: sok cég már belefutott 2 hete

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?