Járvány: A fővárosban veszélybe került a metróközlekedés és a hulladékszállítás is
Olyan sok a beteg a 2-es metró vonalán dolgozók között, hogy ha még két ember megbetegszik, akkor lehet, hogy le kell állítani a metrót. A fővárosi hulladékszállítás és a takarítás is veszélyben van.
Az első és a második hullámban a közszolgáltatások nem voltak veszélyben, de ma ott tartunk, hogy annyira sok a beteg a BKV-nál, a metróforgalom-irányításban, a villamos- és buszvezetőknél, hogy nem biztos, hogy holnap is fog járni a metró - mondta Tüttő Kata főpolgármester-helyettes az ATV-ben.
Ebben az esetben buszokkal kellene pótolni a metrót, csakhogy a buszvezetők között is sok a fertőzött. A közösségi közlekedésen kívül veszélyben van a hulladékszállítás és a takarítás is a fővárosban. Az FKF-nél is be kellett már zárni egy telephelyet a fertőzöttek nagy száma miatt.
Tüttő Kata elmondta: folyamatosan kérték, hogy a közszolgálatot biztosítók kapjanak védőoltást. A Fővárosi Önkormányzat azt is felajánlotta, hogy megszervezik az oltást, a csatornázási művek, a FKF, a BKV képes arra, hogy beoltsa a dolgozóit.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?