Javult a magyarok pénzügyi helyzete - többen tudnak rendszeresen félretenni

Javult a magyarok pénzügyi helyzete az előző évhez viszonyítva több ponton is: nőtt azok száma, akiknek marad valamennyi pénzük a hónap végén, és kevesebben vannak azok, akik semmilyen megtakarítással nem rendelkeznek; eközben többen érzik magukat magabiztosnak a pénzügyeikben - állapítja meg a Provident Pénzügyi Zrt. friss felmérésében, amelynek eredményéről kedden közleményben tájékoztatta az MTI-vel.

A reprezentatív kutatást a Provident Pénzügyi Zrt. anyavállalatának (International Personal Finance - IPF) megbízásából, idén júniusban a Kantar készítette.  

Az elemzők megállapították, hogy a magyarok immár 23,5 százalékának marad a zsebében a hónap végén kisebb-nagyobb összeg, míg egy évvel korábban ez az arány még 19,7 százalék volt.  

Minden harmadik magyar tudott havonta valamennyit félretenni, összesített arányuk az előző évihez képest 0,2 százalékkal csökkent. Csaknem 11 százalékuk előre meghatározott összeget tesz félre, 22,1 százalékuk esetlegesen, változó nagyságú pénzösszeget tud megtakarítani.

A Provident kutatása arra is rámutatott, hogy a megkérdezettek 53,4 százaléka nem vett fel kölcsönt az elmúlt egy évben. Ez 2,3 százalékponttal alacsonyabb adat, mint az egy évvel korábbi, amit az is magyarázhat, hogy többen tudtak megtakarítani.

A felmérésben a középkorúak kicsit több mint a fele, az idősebb korosztálynak csaknem kétharmada nyilatkozott úgy, hogy ha lehet, nem kérnek kölcsön. Akik kölcsönkértek, azok közül pedig a legtöbben (32,8 százalék) a családjukhoz, azon belül is legnagyobb arányban a szülőkhöz fordultak segítségért. A pénzügyi intézmények kölcsönét csak 13,8 százalékuk vette igénybe, 1,6 százalékkal többen, mint egy évvel korábban.

A felmérés szerint a megkérdezettek 52,3 százaléka magabiztosnak érzi tudását a pénzügyi termékekkel kapcsolatban. A válaszadók 46 százaléka viszont nem érzi komfortosnak magát ezen a területen, ez kismértékű javulás tavalyhoz képest, akkor még 50,1 százalék gondolta tudását magabiztosnak, és 47,6 százalék volt bizonytalan.

A 18-34 évesek között található a legtöbb (54,4 százalék), az 55 év felettiek között pedig a legkevesebb (47,4 százalék) pénzügyileg magabiztos ember. A nagyvárosban élők 61,3 százaléka érezte úgy, hogy megfelelő tudással rendelkezik a pénzügyi szolgáltatásokról, azonban ez az arány a kistelepüléseken csak 41,8 százalék volt.

A közlemény idézte Boczán Viktort, a Provident Pénzügyi Zrt. vezérigazgatóját, aki a kutatás eredményei alapján rámutatott: a kihívásokkal teli gazdasági körülmények ellenére egyre többen tudnak rendszeresen félretenni, azok pedig, akik a hitelfelvétel mellett döntenek, ezt már magabiztosabban, nagyobb tudás birtokában teszik meg - jegyezte meg a szakember.

MTI

  • 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Mi lesz, ha az AI megszünteti a belépő szintű állásokat?

A szakértők szerint a mesterséges intelligencia eddig még nem szüntette meg a belépő szintű állásokat, de hatalmas tehetséghiányt okozhat, amelyet... Teljes cikk

Balesetezett a busz, ami a a Samsung-gyár dolgozóit szállította, a dolgozókat a mentők érkezése előtt bevitték a gyárba

A vállalat szerint a helyszínen senki nem jelezte, hogy azonnali orvosi ellátásra lenne szüksége. Teljes cikk

Ezeken a helyszíneken ellenőriz a NAV január második felében

Az adóhatóság munkatársai többek között a foglalkoztatottak bejelentését is ellenőrzik. Teljes cikk