Jelenleg 135 ezer közmunkás dolgozik
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatJelenleg 135 ezren vesznek részt a közfoglalkoztatásban, közülük 57 ezren a Start-mintaprogramok keretében dolgoznak - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára pénteken Monostorpályiban.
A politikus, aki a hajdú-bihari településen megtekintette a helyi mezőgazdasági Start-mintaprogramot, fontosnak nevezte, hogy a közfoglalkoztatás értékteremtő munka legyen.
Czomba Sándor elismeréssel szólt a több mint 160 embert foglalkoztató monostorpályi Start-mintaprogramról. Megemlítette, hogy a mezőgazdasági projekt keretében a településen jelentős gép- és eszközbeszerzés történt a közelmúltban.
Vitányi István (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője elmondta: a berettyóújfalui járáshoz tartozó 25 településen 1293-an vesznek részt a közfoglalkoztatásban.
Tóth Attila, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés alelnöke az MTI érdeklődésére arról számolt be, hogy a dél-bihari térségben hamarosan elindul a nyúltenyésztési Start-mintaprogram.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?