kapubanner for mobile

Jelentős béremelésekkel indul az év

2022-ben nő az orvosok, rendőrök, katonák, bölcsődei és kulturális dolgozók bére is - jelentette be Szentkirályi Alexandra.

Jelentős béremelésekkel indul a 2022. esztendő - közölte a Facebookra feltöltött vasárnapi videóüzenetében a kormányszóvivő. A közszféra béremelésére 800 milliárd forintot fordít az állam, és 750 milliárd forintnyi adócsökkentéssel segíti a kormány a vállalkozókat a minimálbér-emelés végrehajtásában - jelentette ki Szentkirályi Alexandra. Ezek a béremelések nem valósulhatnának meg a jó gazdasági teljesítmény és stabil pénzügyi gazdálkodás nélkül - tette hozzá. Emlékeztetett arra, hogy a koronavírus-járvány veszélybe sodorta az egészségügy mellett a gazdaságot, így a béremeléseket is, ezért az egészségügyi védekezésre és a gazdaság védelmére több ezer milliárd forintot költött a kormányzat.

A védekezés eredményes volt, hiszen a magyar gazdaság növekszik, a kormány pedig arra törekszik, hogy a munkavállalók is részesüljenek a gazdasági növekedésből - fűzte hozzá. Januártól újabb 21 százalékkal nő az ápolók bére és folytatódik az orvosok béremelési programja is. Utóbbinak köszönhetően 2020-hoz képest átlagosan két és félszeresére nő az orvosok fizetése. Ugyancsak januártól 20 százalékkal nő a szociális, a bölcsődei és a kulturális dolgozók bére, illetve 10 százalékos béremelésben részesülnek a pedagógusok, a rendőrök és a katonák, továbbá februárban 6 havi pluszjuttatást, fegyverpénzt kapnak a rendvédelmi dolgozók - sorolta. Januártól 20 százalékkal nő a minimálbér és a szakmunkás-minimálbér is - mondta Szentkirályi Alexandra.

 

MTI

  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Amerikában minden ötödik friss diplomás túlképzettnek érzi magát

Egy friss összegzés rávilágít a munkaerőpiac legújabb trendjeire és kihívásaira, különös tekintettel a friss diplomások helyzetére és a... Teljes cikk

Minden második dolgozó retteg a pénzügyeitől: ez rontja a produktivitást

A PwC legfrissebb kutatása rámutat, hogy a munkavállalók széles körét érintő pénzügyi stressz drámai mértékben rontja a termelékenységet és az... Teljes cikk

Lassú javulást várnak a munkaerőpiactól az elemzők

Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb jelentése szerint márciusban a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 646 ezret tett... Teljes cikk