Jelentős béremelést kaphatnak a rendvédelmi dolgozók
Belügyi források szerint akár 20-30 százalékos béremelést is kaphatnak januártól a rendvédelmi dolgozók, egyidejűleg új, a pályán maradást ösztönző életpályamodellt dolgoz ki a szaktárca - adja hírül a Népszabadság.
A Belügyminisztérium "Széll Kálmán Tervbe illeszkedő javaslatait" a Népszabadság információi szerint a Rendvédelmi Szervek Érdekvédelmi Fórumának április 5-i ülésén ismertetik az érdekképviseletekkel.
Pintér Sándor belügyminiszter szerint "a hivatásos állomány tagjainak szükségtelen hivatásuk védelmében bármiféle demonstrációt tartani". Legalábbis ezt írta a miniszter nevében a rendvédelmi érdekképviseletek vezetőinek címzett levelében Zsinka András belügyi főosztályvezető, aki szerint az érdekképviseleteknek korábban számos lehetőségük nyílt álláspontjuk kifejtésére.
A BM a témával kapcsolatban már a múlt héten közleményben jelezte, hogy a jövőben olyan szabályozást tart kívánatosnak, amely nem azzal teszi vonzóvá a hivatásos pályát, hogy "az ott dolgozók jóval korábban mehetnek nyugdíjba másoknál". A Népszabadság információi szerint a Belügyminisztérium illetékesei januártól a 20-30 százalékos egyszeri béremelést sem tartják elképzelhetetlennek a hivatásosok megnyerése érdekében, és ugyancsak januártól lépne életbe az új életpályamodell
Népszabadság

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?