kapubanner for mobile

Jó tett helyébe, jót várj! - Franciaországban megvalósult

Közel kétszázan örökölnek egy idős francia hölgytől. A 86 éves korában elhunyt nő 280 ezer eurós vagyonát többek között gyógyszertárosok, eladónők, buszvezetők, hentesek és ápolónők között osztotta szét. Az örökösökben egyetlen dolog közös: egykor mindannyian kedvesek voltak hozzá.

A 86 éves korában elhunyt nő 280 ezer eurós vagyonát többek között gyógyszertárosok, eladónők, buszvezetők, hentesek és ápolónők között osztotta szét. Francis Bécu, a hölgy ügyvédje szerint az elhalálozás után másfél évvel sem találtak még meg minden örököst.

Jeannine V. évek óta rendszeresen feljegyezte azokat, akiknek majd juttatni szeretne hagyatékából. Bécu elmondta: minden örökös 1200 eurót (284 ezer forint) kap, sokan azonban alig emlékeznek az öreg hölggyel való találkozásra.

Az észak-franciaországi Dieppe-ben élt Jeannine különösen jó szívvel gondolt a helyi közlekedési vállalat munkatársaira: a busztársaság ötven alkalmazottja - buszsofőröktől a technikusokig - mind jutalmat kap egykori kedvességéért. A néni nagyon nehezen járt, így ha fel akart szállni egy buszra, csak integetni kezdett a botjával, és a buszvezetők azonnal felvették.

Jeannine egy szociális otthonban töltötte utolsó éveit. Nem volt testvére, sosem ment férjhez és nem születtek gyerekei sem. Utolsó útjára is alig egy tucatnyian kísérték el.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek