Jobb külső, nagyobb karrier
A szépség múlandó, a belső érték az, ami igazán fontos - vallják a magyarok, legalábbis ezt sugallja a Tárki és az Image Factory októberi társadalmi klímariportja, amely azt járta körül, a magyarok vajon milyennek látják önmagukat.
A kutatók ezer felnőtt magyar állampolgárt faggattak arról, mennyire elégedettek külsejükkel, illetve a megjelenésük mennyire határozza meg emberi kapcsolataikat, munkahelyi előmenetelüket. A válaszok alapján elmondható, hogy csupán minden ötödik magyar elégedetlen a külsejével, 40 százalék néha elégedett, néha elégedetlen saját külsejével, míg körülbelül ugyanennyien vannak, akik elégedettek azzal, amit a tükörben látnak. Az emberek 30 százaléka az esetek többségében elégedett, míg 11 százalékuk szinte mindig. A férfiak jóval elégedettebbek a külsejükkel, mint a nők. Az erősebb nem képviselőinek a fele legtöbbször vagy szinte mindig elégedett önmagával, míg a magyar nők közül csak minden harmadik.
A magyarok 22 százaléka vallotta be, hogy külsejéből előnye vagy hátránya származott karrierjében. A nők között ez az arány magasabb, 25 százalék. A külsőnek egyébként főként Budapesten van szerepe a karrier alakulásában. A budapestiek 31 százaléka számolt be arról, hogy külseje befolyással volt szakmai pályafutására. A legkevésbé a vidéki városok lakói gondolják így.
A magyarok többségének egyébként nem a munkahelyi érvényesülés a legfontosabb, sokkal többre tartják a belső értékeket - harmóniát, illetve a testi-lelki egészséget - a külsőségeknél. A szépség, a hírnév és a gazdagság kevésbé érdekli az iskolázottabb, magasabb társadalmi státuszú csoportok tagjait, mint az alacsonyabb társadalmi réteghez tartozókat - olvasható a Magyar lelkiállapot 2008 című jelentésben. A Semmelweis Orvostudományi Egyetem Magatartástudományi Intézetének hatezer fős mintán végzett felmérése során azt is megállapították, hogy a külsődleges célok követése sokkal gyakrabban vált ki szorongást és depressziót.
De ami a nőket frusztrálhatja, az a férfiak önbizalmát erősítheti. A nők kétharmada nincs megelégedve testsúlyával, amik akár pszichés tüneteket is okozhatnak. A férfiakat ellenben kifejezetten magabiztosabbá tesz néhány kiló plusz - mutat rá a kutatást vezető Kopp Mária. Az intézet tudományos igazgatóhelyettese ugyanakkor megjegyzi, korunk társadalmában valóban egyre nagyobb jelentőséggel bír a jó megjelenés, különösen a nagy presztízsű állásokat és társadalmi köröket felvonultató fővárosban.
Népszabadság

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?