58 cikk a(z) Tárki címkével - 1. oldal
A felnőtt magyarok 53 százaléka soha nem vesz könyvet a kezébe
4 éve 1981 óta soha nem volt még ekkora a könyvet nem olvasók aránya a felnőtt lakosságon belül - derül ki a TÁRKI adataiból. 2020-ban a válaszadók 53 százaléka mondta, hogy soha nem vesz a kezébe könyvet, 34 százalék alkalomszerűen, 13 százalék pedig rendszeresen olvas. Teljes cikk...
Kevésbé aktívak és betegebbek a magyar nyugdíjasok nyugati kortársaiknál
5 éve Hogyan zajlik az idősek kivonulása a munkaerőpiacról? Mennyire marad utána egészséges és aktív az idősebb generáció? Hogy állunk európai összehasonlításban? Az alábbiakban egy friss nemzetközi kutatás vonatkozó eredményeit mutatjuk be, mely eredményekre Kurdi Ferenc, a Pensum nyugdíjas szövetkezetének igazgatója és Janky Béla, szociológus reflektált. Teljes cikk...
A kivándorló diplomások fele a politikai légkör miatt is távozik
5 éve Lassult az elvándorlás üteme, de 78% nem tervezi a hazatelepülést. Magyar sajátosság, hogy inkább diplomások mennek el, sokuk a politikai klíma miatt. Nem tudni, hogy a covid-járvány miként hat a migrációra. Hárs Ágnes a Kopint-Tárki kutatója a Társadalmi Riportban most megjelent tanulmányában az elvándorlás, a külföldi munkavállalás és a visszavándorlás folyamatait elemzi. Teljes cikk...
Kivándorló ország lettünk
6 éve Még nem tartunk másfél milliónál, de sok százezernél már igen. Az elvándorlás ma az egyik legaggasztóbb társadalmi probléma. Magyarország mostanra egyértelműen kivándorló országgá vált, bár az elvándorlás egy nehezen mérhető folyamat. A Társadalmi Riport 2018 című kötet egyik tanulmányában arra keresik a választ, hogy hol a helye Magyarországnak a kelet-európai régió erősödő elvándorlási folyamataiban, melyek az érzékelhető magyar sajátosságok és a magyar munkapiacon várható hatások. A tanulmány megállapításait Bernát Anikó, a TÁRKI szociológusa árnyalja, egészíti ki. Teljes cikk...
Külföldi munka: mennyien mennek?
7 éve A magyar felnőtt lakosság 7-8 százaléka menne hosszabb-rövidebb időre külföldre dolgozni, a legkedveltebb célországok Németország, Nagy-Britannia, valamint Ausztria és Írország - derül ki a Tárki Zrt. reprezentatív felméréséből. Teljes cikk...
Hol van esély rugalmas munkára?
7 éve A közszférában ritkán lehet élni a rugalmas munkabeosztással. A civil munkaadóknál, például az alapítványoknál, vagy az egyesületeknél dolgozóknak van a legnagyobb esélyük a rugalmas munkavégzésre – derül ki a TÁRKI legújabb felméréséből, amelyet az MTI ismertet. Teljes cikk...
Az egyetemisták több mint fele külföldre menne
7 éve Az elmúlt két évtized alatt lényegében háromszorosára nőtt a külföldi munkavállalást vagy végleges letelepedést tervező felnőtt magyarok aránya - állapította meg a Tárki Társadalomkutatási Intézet kutatása. Teljes cikk...
Munka gyes után: a kismamák felének nincs hová visszatérnie
7 éve A gyermekvállalás a sok öröm mellett kockázatot is jelenthet: pénzben is kifejezhető hátrányokat, amely a kisgyermekes anyákat amiatt érinti, mert gyermekük született, és emiatt hosszabb-rövidebb időre kiesnek a munkaerőpiacról. Visszatérni gyakran vagy nincs lehetőségük, vagy korábbi pozíciójukhoz képest alacsonyabban fizetett állásokban találnak maguknak munkát - állapítja meg a Tárki kutatóintézet felmérése.Kövesd híreinket, állásainkat és szólj hozzá facebook-oldalunkon ›A TÁRKI 2012. októberi kutatásában arra kereste a választ, hogy a GYES-en, GYED-en vagy egyéb gyermekgondozási szabadságon lévő nőknek van-e hova visszamenniük dolgozni, és milyen tényezők határozzák meg azt, hogy kiknek van inkább lehetőségük erre. Teljes cikk...
Dolgozna akkor is, ha nem fizetnének érte?
9 éve A munka jelenleg központi szerepet tölt be valakinek a társadalmi megítélésében, helyzetében, az identitás fontos részét képezi. Ugyanakkor egyre többször merül fel az igénye annak, hogy a munkát újradefiniáljuk, hiszen az évszázadok során, és leginkább az elmúlt évtizedekben, a jelenben és a közeljövőben a munkavégzés egyre inkább átalakul. A különböző generációknak különböző a viszonyulása a munkához, különböző értéket képvisel számukra. A TÁRKI Társadalmi Riport 2016 kiadványban ezeket az értékeket és attitűdöket, változásukat vizsgálta az elmúlt nagyjából negyed századra visszatekintve Sík Endre és Hajdu Gábor. Teljes cikk...
Felzárkóznak-e a béreink valaha?
9 éve Bérszínvonal, termelékenység, munkavállalói érdekképviselet ereje, a bérekre rakódó terhek, innovációs készség - mindez hatással van a hazai bérek alakulására. Ha nő a termelékenység attól nőnek majd a bérek, vagy éppen fordítva, ha nőnek a bérek, akkor lesz majd motiváció a termelékenység növelésére? Ezek mind releváns kérdésfelvetések, azonban a bérek felzárkózásának még árnyaltabb megközelítését választja Palócz Éva, a TÁRKI 2016-os Társadalmi Riport című kiadványában. Teljes cikk...
Sokáig ellenállt a béremelésnek a munkaerőpiac
9 éve Az elvándorlás Magyarországon később indult meg, mint a régió többi országában, amelyeknél már az uniós csatlakozás után jelentősebben megugrott a külföldön munkát vállalók száma. 2010-2011-ben fordulat következett be. A bérek azonban sokáig alig reagáltak az elvándorlásra, derült ki a a Tárki Társadalmi riport 2016 című kötetének bemutatóján, amelyről a Napi.hu számolt be. Teljes cikk...
Hogyan látjuk a jövőt anyagi szempontból?
9 éve A magyarok fele az anyagi helyzetét se jónak, se rossznak nem ítéli, és a többség változást sem igazán vár a közeljövőben ebből a szempontból, írja a Tárki 2015/2016. évi Omnibusz kutatásaira hivatkozva a Napi.hu. Teljes cikk...
A diákok kétharmada külföldön próbálna szerencsét
9 éve A tanulók 67 százaléka, míg az egész lakosság 15 százaléka szándéka külföldön keresni a boldogulást, derül ki a Tárki adatfelvételéből. Teljes cikk...
Minden 7. magyar külföldön dolgozna
10 éve Jelenleg a magyarok 15 százaléka képzeli el a jövőjét külföldön, a célországok elsősorban Ausztria, Németország és Nagy-Britannia, derül ki a Tárki legfrissebb felméréséből, írja az Inforadio.hu. Teljes cikk...
Jobban elfogadják az idegeneket a nyugat-magyarországiak és külföldi munkát fontolgatók
10 éve A magyar lakosság csaknem 40 százaléka tekinthető idegenellenesnek, ez a magas arány megfelel a 2014 elején mért szintnek - derül ki a Tárki júliusi közvélemény-kutatásából. Teljes cikk...
Keresett és megfizetett szakmák Németországban
10 éve Egyre több magyar indul külföldre munkát vállalni. A Tárki kutatása szerint sokan választják Németországot. Az alábbi cikkből kiderül, nem véletlenül. A Pénzcentrum.hu összeszedte a tíz legkeresettebb szakmát és a várható fizetést. Teljes cikk...
Itthon nem látják a jövőt a magyarok
10 éve A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint is az elmúlt két évben 241 ezerrel csökkent azoknak a száma, akik ki vannak téve a szegénység kockázatának - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatorna műsorában. Teljes cikk...
Nem lesz nyugdíj a kivándorlás miatt?
10 éve Ha így folytatódik a kivándorlás, akkor a nyugdíjrendszer a jelenlegi állapotában sokkal rövidebb időn belül válik fenntarthatatlanná, mint korábban számíthattunk rá - írja Farkas András, a Nyugdijguru.hu alapítója a VG.hu-n megjelenő anyagában. Teljes cikk...
Németország az elsődleges célpont
10 éve A migráció növekvő tendenciát mutat 2006-óta. Mára a 16 évesnél idősebb népesség 2,4 százaléka tartózkodik külföldön. A Tárki Háztartás Monitor kiadványából az is kiderül, hogy a legtöbben Németországba mennek, írja a Napi.hu. Teljes cikk...
Ilyen a kormány szociálpolitikája
11 éve Magyarországon nem csak a gazdaság lendülete akadt el úgy általában az utóbbi közel egy évtizedben, hanem a javakhoz való hozzáférés is egyre egyenlőtlenebbé vált - írja a 444 a TÁRKI Társdalmi Riportjának idei kötete alapján. Teljes cikk...
Milyen következményekkel jár a nagy elvándorlás?
11 éve A Népszabadság a kilátástalanság elől külföldre menekülőkről közölt cikket. A Skóciába vándorló Gerti Andrásék és barátaik története nem ritka. - A migráció kézzelfogható közelségbe került - fogalmaz a lap, kiemelve a népességcsökkenés negatív következményeit. Teljes cikk...
Kötelező legyen az öngondoskodás?
11 éve A Tárki vezető kutatója, Gál Róbert Iván szerinta a most aktív generációnak, a harminc-, negyvenéves fiataloknak nincs elég gyereke, így 25-30 év múlva nem lesz elég járulékfizető. Ettől még lesz ugyan nyugdíj, csak alacsony, és sokat kell érte dolgozni. Hacsak nem lesz vége a jelenlegi felosztó-kirovó rendszernek. Merre tovább magyar nyugdíjrendszer? Érdemes-e még részt venni kötelező megtakarításban, vagy a pénzt úgyis eltőzsdézik, ellopják? A Privátbankár interjúja. Teljes cikk...
A fiatalok harmada elmenne
11 éve Az ezredforduló óta másfélszeresére nőtt a külföldi munkavállalást vagy végleges letelepedést tervező magyar fiatalok aránya, mintegy harmaduk nem, vagy nem kizárólag Magyarországon képzeli el a jövőjét - derül ki a KSH Népességtudományi Kutatóintézetnek (NKI) a Tárki idősorára alapuló, kedden nyilvánosságra hozott kutatásából. Teljes cikk...
A magyarok fele szegény vagy kirekesztett
12 éve A magyar háztartások közel fele tapasztalta a szegénység vagy a társadalmi kirekesztettség valamilyen formáját 2012-ben, derült ki a Társadalomkutatási Intézet Zrt. (Tárki) felméréséből. Teljes cikk...
Helyesbített a Tárki: mégsem rosszabb az EU-tagság megítélése
12 éve Változatlanul a magyarok csaknem harmada, 32 százaléka tartja jónak azt, hogy az ország az EU tagja, míg 22 százalékuk ennek ellenkezőjét gondolja - áll a véleménykutató hétfőn kiadott, helyesbített közleményében. A társadalomkutató intézet nyári, országos reprezentatív felmérése szerint jelentős azok aránya is (39 százalék), akik szerint a kérdés nem dönthető el egyértelműen. Teljes cikk...
Két meghatározó szakszervezeti mozgalom van Magyarországon
12 éve A LIGA szakszervezetek által megrendelt, a TÁRKI közreműködésével 2013 júliusában végzett közvélemény-kutatás előzetes adatai alapján elmondható, hogy a magyarországi szakszervezeti mozgalomban az MSZOSZ és a LIGA Szakszervezetek a két meghatározó tényező, a többi konföderáció ismertsége mellettük alacsony. A „legharcosabb érdekvédő” címet a LIGA Szakszervezetek kapta, értesült portálunk a szakszervezet közleményéből. Teljes cikk...
A közmunkaprogram miatt nőhet az állástalanok száma
12 éve Minden második magyar kevesebb mint 66 ezer forintból él havonta, azaz ennyien szegények - derül ki a Tárki legfrissebb kutatásából. A munkaerő-piaci problémákat javítandó folynak a közmunkaprogramok, holott nem ez a legjobb megoldás, írja az index. Teljes cikk...
Vissza, de hova? Kisgyermekes nők felére nem vár munkahely a gyes után
12 éve A gyermekvállalás pénzben is kifejezhető hátrányt jelent, amely azokat a kisgyermekes anyákat érinti, akik hosszabb-rövidebb időre kiesnek a munkaerőpiacról. A Tárki kutatásából az is kiderül, kinek van több esélye visszatérni a munkahelyére. Teljes cikk...
Öröm és kockázat gyereket vállalni
12 éve A kismamák felének a GYES, GYED lejártával nincs hová visszamenniük dolgozni, a kisgyermekes anyák 20 százalékának pedig egyáltalán nincs helye a munkaerő-piacon, írja Tárki kutatása alapján a Világgazdaság. Teljes cikk...
Elvándorol a népesség vagy sem? - kutatások pro és kontra
12 éve Bár a Tárki jelentése szerint nem jelentős az elvándorlás, egy új modellszámítás szerint, ha marad az erősödő kivándorlási kedv, akkor Magyarország lélekszáma 2030-ra a korábban várt 9,47 millió fő helyett egészen 9,17 millióig zuhanhat. Teljes cikk...
Egyre mélyül a társadalmi szakadék Magyarországon
12 éve Az elmúlt években nőtt a jövedelmi egyenlőtlenség a magyar társadalmon belül, több a szegény, és csökkent az alsó középosztálybeliek, valamint a gazdagok aránya - derül ki a TÁRKI Társadalomkutatási Intézet Zrt. Társadalmi Riport 2012 kötetéből. Teljes cikk...
Kicsit csökkent, de továbbra is magas a migrációt tervezők aránya
12 éve Az elmúlt két évtized alatt lényegében háromszorosára nőtt a külföldi munkavállalást vagy végleges letelepedést tervező felnőtt magyarok aránya - írja a Tárki elemzése. Teljes cikk...
Fiatal munkanélküliség, migráció - új jelenségek az álláspiacon
13 éve Egyre nehezebben jutnak be a munkaerőpiacra a fiatalok, miközben erősödik a migráció. A legnagyobb munkanélküliség az alacsony iskolai végzettségűek körében tapasztalható - írja a Népszabadág. Teljes cikk...
A Ratkó-örökséget még a svéd modell sem tudná kezelni
13 éve A Tárki által szervezett könyvbemutatón szakértők arra keresték a választ, hogy mennyire alkalmas Magyarország az úgynevezett egyéni számlás öregségi nyugdíjrendszer (NDC), más néven a svéd-modell bevezetésére - olvasható a Napi Gazdaságban. Teljes cikk...
Tárki: főként a munkanélküliek nem tudják befizetni számláikat
13 éve A Tárki Társadalomkutatási Intézet legújabb reprezentatív felmérése szerint a magyar lakosság negyede pénzhiány miatt már egy éve küzd a havi számlák kifizetésével; a legrosszabb helyzetben a munkanélküliek és az észak-magyarországiak vannak, akiknek mintegy fele nem tud időben fizetni. Teljes cikk...
Minden ötödik magyar külföldön vállalna munkát
13 éve A rendszerváltás óta nem akarnak annyian elvándorolni, mint most. Sok fiatal, roma, munkanélküli tervezi a migrációt. Kedvenc célország Ausztria, Németország és az Egyesült Királyság - áll a Népszabadság által lehozott TÁRKI jelentésben. Teljes cikk...
Melyik országban dolgoznak szívesebben a határ mentén élők?
13 éve A magyar-szlovák-ukrán hármashatár térségében élők körében a szlovákiaiak közül - magyarok és szlovákok egyaránt - aki nem otthon dolgozik, az leginkább a térségen kívüli országokban vállal munkát - derül ki a Tárki és az ELTE közös felmérésből, amelynek eredményeit az MTI-nek is eljuttatták. Teljes cikk...
Kiben bíznak a magyarok?
14 éve A magyarok közepesen bíznak meg embertársaikban, az intézményekbe vetett bizalom szintje pedig változatlan, szintén közepes szinten van - közölte a Tárki Társadalomkutatási Intézet hétfőn az MTI-vel. Teljes cikk...
Minden hatodik magyar elhagyná az országot
14 éve A Tárki legfrissebb kutatása szerint a rendszerváltás óta nem látott magasságra emelkedett a migrációt tervezők aránya: a felnőtt magyar lakosság hatoda gondolkodik külföldi munkavállaláson, vagy az ország végleges elhagyásán. Teljes cikk...
"Ami most zajlik, tovább rontja a nők foglalkoztatottságát"
14 éve A válságból való kilábalás során tovább romlik a nők foglalkoztatottsága. A szigorúbb költségvetési politikák, a kiadáscsökkentés a közszférában, a közszolgáltatások drágulása elsősorban a nőket sújtja, ahogy a szociális ellátások feltételeinek szigorítása is - cikkezi a Népszabadság. Teljes cikk...
Kilencvenes évek szintjén a jövedelmi egyenlőtlenségek
16 éve Magyarországon az átmenet korai éveiben, 1990 és 1995 között megemelkedtek a jövedelmi egyenlőtlenségek és a szegénység, azóta azonban lényegében változatlan szinten, valamivel az OECD-átlag alatt stabilizálódtak a mutatók - mondta Medgyesi Márton, a TÁRKI kutatója. Teljes cikk...
A PDSZ szerint túlterheltek a pedagógusok
16 éve A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint Magyarországon a pedagógusok túlterheltek, ezért több pedagógusra lenne szükség - mondta Kerpen Gábor, a PDSZ elnöke az oktatási tárca felkérésére készített felmérésről múlt pénteken az MTI-nek. A Fidesz szakpolitikusa szerint a bérek erőteljesebb differenciálása lenne célszerű. Teljes cikk...
Szerencsésnek érzik magukat a fiatalok és a diplomások
16 éve Minden harmadik magyar szerencsés embernek érzi magát. Minél fiatalabb és minél magasabb az iskolai végzettsége valakinek, annál szerencsésebbnek érzi magát - derül ki az Image Factory és a Tárki legfrissebb Társadalmi Klíma Riportjából. Teljes cikk...
A dolgozók fele fél az elbocsátástól
16 éve A gazdasági válság miatt a munkavállalóknak csaknem a fele fél attól, hogy elveszíti állását, és nem tud ismét elhelyezkedni - derül ki a Tárki legutóbbi felméréséből, amelyet a Népszava hétfői száma ismertet. Teljes cikk...
Kevesebbet unatkoznak a diplomások
17 éve A magasabb iskolai végzettség csökkenti az unalom érzésének esélyét; a munkanélküliek 29 százaléka, a vállalkozóknak pedig a 11 százaléka szokott olykor unatkozni - idézi az ISSP (International Social Survey Programme) megbízásából készült TÁRKI-felmérést a Világgazdaság. Teljes cikk...
Kopint-Tárki: veszélyben a 13. havi illetmények
17 éve A korábban tervezett 3 százaléknál kisebb jövő évi GDP-növekedés várható, ez a kiadások csökkentésére kényszeríti a kormányt, az első becslés szerint egy százalékponttal kisebb növekedés 60-80 milliárd forint bevételkiesést jelent - mondta az MTI-nek Palócz Éva, a Kopint-Tárki Zrt. vezérigazgatója. Teljes cikk...
Jobb külső, nagyobb karrier
17 éve A szépség múlandó, a belső érték az, ami igazán fontos - vallják a magyarok, legalábbis ezt sugallja a Tárki és az Image Factory októberi társadalmi klímariportja, amely azt járta körül, a magyarok vajon milyennek látják önmagukat. Teljes cikk...
Kopint-Tárki: romlott hazánk versenyképessége
17 éve Romlott Magyarország helyezése a Világgazdasági Fórum által közzétett legújabb versenyképességi rangsorban: a tavalyihoz képest 15 helyezést rontva, jelenleg a 62-dik, és az Európai Unió tagállamai közül csupán Görögországot, Romániát és Bulgáriát előzi meg. Teljes cikk...
A bevándorlók miatt nem hal ki Magyarország?
17 éve Várhatóan 12 százalékkal csökken Magyarország népessége 2050-ig - derült ki a Tárki és az UniCredit Bank Európai Társadalmi Jelentés című tanulmánykötetéből, amelynek a demográfiai folyamatokról szóló fejezetéről műhelybeszélgetést tartottak Budapesten. Teljes cikk...
Átvilágította társadalmunkat a Tárki
17 éve Megjelent a Tárki gondozásában a Társadalmi Riport 2008 című kiadvány - a társadalomkutatások területén született legfrissebb kutatásokat tartalmazó jubileumi, tizedik kötetet szerdán mutatták be. Teljes cikk...
Nem stresszelünk, hanem unatkozunk a munkában
17 éve A magyarok sem érdekesnek, sem túlságosan stresszesnek nem tartják a munkájukat egy európai közvélemény-kutatás szerint - tájékoztatta az adatokból elemzést készítő Társadalomkutatási Intézet Zrt. (TÁRKI) csütörtökön az MTI-t. Teljes cikk...
Szakértők az alacsony munkaerő-piaci aktivitásról
17 éve Magyarország az unión belül a közepes jövedelmi egyenlőtlenséggel jellemezhető országok közé tartozik - hangzott el a Tárki európai társadalmi jelentése kapcsán rendezett második műhelyvitán. Teljes cikk...
A testmagasság meghatározhatja a karriert
17 éve A magasabb emberek valóban többet keresnek, mint alacsonyabb kollégáik? A bélyeggyűjtés tényleg sikeressé tesz? Lehet hinni az internetes felméréseknek? Naponta olvasni érdekes és vicces statisztikákat a karrierépítésről. A Pályacsúcs Magazin annak járt utána, miről árulkodnak és mire használhatóak az ilyen kutatások. Teljes cikk...
TÁRKI: csökkentek a jövedelmek közötti egyenlőtlenségek
17 éve Lényegesen csökkentek a magyarországi háztartások jövedelmei közötti egyenlőtlenségek az elmúlt években - közölte Tóth István György szerdán, a lakosság jövedelmi helyzetével is foglalkozó TÁRKI-kutatás eredményeit bemutató budapesti sajtótájékoztatón. Teljes cikk...
Felmérés a pedagógusok munkájáról
17 éve Februárban indul az OECD vizsgálata Magyarországon, amelynek keretében 200 általános iskola és gimnázium igazgatóit és 5-8. osztályban tanító pedagógusait kérdezik meg arról, hogy milyen körülmények között dolgoznak, hogyan ismerik el munkájukat, s milyen szakmai fejlődési lehetőségeik vannak - olvasható az oktatási tárca honlapján. Teljes cikk...
Magányosak vagyunk
18 éve Bár meglévő kapcsolatainkat intenzíven ápoljuk, mégis Európa egyik legmagányosabb népe vagyunk. A Tárki legfrissebb kutatása szerint ebben is le vannak osztva a szerepek: a nők a belsőbb, míg a férfiak a tágabb kapcsolatokat gondozzák - olvashatjuk a Népszabadság oldalán. Teljes cikk...