Jobbak a diákok a pénzügyekben
Hónapok óta tartó selejtezősorozat után nagyszabású döntővel zárult a Közép-európai Brókerképző Alapítvány (KEBA) népszerű pénzügyi-értékpapírpiaci versenye és tőzsdejátéka, a „Tőzsdejáték Középiskolásoknak”. A látványos rendezvényen a pénzügyi szakma ismert szakértői előtt mérhették össze tudásukat a döntőbe jutott csapatok - áll az portálunkhoz eljuttatott közleményben.
Ahogy a korábbi években is jellemző volt, ezúttal is kiemelt szakmai díjakkal és értékes tárgynyereményekkel jutalmazták a legjobbakat a szervezők. Fődíjként idén is ingyenes részvételi lehetőséget kaptak a győztes csapat tagjai a Közép-európai Brókerképző Alapítvány 100 órás brókerképző tanfolyamán, de több diák kapott szakmai gyakorlati lehetőséget vezető brókercégeknél, mint ahogy többen vehetnek részt BÉT, illetve KELER szakmai látogatáson is.
„Örömmel látjuk, hogy egyre több iskola készíti fel professzionálisan a diákokat a versenyre, szakköröket, felkészítő órákat szerveznek, azaz a verseny egyfajta multiplikátor hatást is elér. A versennyel bevallottan az a célunk hogy a magyar társadalom körében magasabb szintre emeljük a pénzügyi tudatosságot, a befektetési jártasságot, így az iskolai felkészítés is elősegíti ezt a folyamatot” – mondja el a verseny kapcsán Martin Hajdu György, a KEBA kuratóriumi elnöke, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára. A szakember rámutat, hogy a komoly iskolai felkészítés következtében határozottan élesebb a verseny, egyre szorosabb a selejtező eredménye és egyre jobb esszék születnek.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek
Részletek
Jegyek
Az Oktatási Hivatal közlése szerint február 15-én éjfélig lehet jelentkezni az ősszel induló alap-, osztatlan és mesterképzésekre, illetve... Teljes cikk
Indul a "három az egyben" képzés, amelyben összekapcsoljuk a kiváló technikumokat és egyetemeket, és a technikumi képzés erősségeire támaszkodva... Teljes cikk
A május-júniusi érettségi vizsgákra február 16-ig lehet jelentkezni. Az érettségizők rendes, előrehozott, szintemelő, kiegészítő, ismétlő,... Teljes cikk
- Család vagy karrier: Miért érezzük, hogy belerokkanunk? 1 hónapja
- LIWO Group néven folytatja tevékenységét a B+N Csoport 1 hónapja
- Alulról a negyedik helyen áll a magyar minimálbér az EU-ban - mutatjuk a számokat 2 hónapja
- AI-ban sereghajtók lettünk? A régió legalacsonyabb képzési aránya Magyarországé 2 hónapja
- Brutális verseny az EU-s állásokért: 60 ezer jelentkező, alig 750 biztos munkahely 2 hónapja
- Kiderült, mely cégekben dolgoznak az ország legokosabb munkavállalói 4 hónapja
- Így lépnének fel az EP-képviselők a munkahelyek algoritmikus irányításával szemben 4 hónapja
- Így változik a vállalati fenntarthatósági jelentéstétel és az átvilágítás 4 hónapja
- Ismét megrendezik a Prograce programozói versenyt diákoknak 4 hónapja
- Karácsonyi ajándékozás Kárpátalján élő gyerekeknek - így segíthet 5 hónapja
- Eddig lehet jelentkezni az országos szakmai versenyekre 5 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?