Jogtalanul használja az Erzsébet-utalvány nevét a Sodexo?
Miközben a napokban még meglepetéssel fogadta a francia tulajdonú Sodexo cég is, hogy az állam az Erzsébet-utalvánnyal 2012. január elsejétől belép az étkezésiutalvány-piacra, az interneten már maga is az új utalvány nevét használja. A Magyar Hírlap információi szerint ez jogtalan lehet.
Ha valaki az internet legnagyobb keresőoldalán a jövő január elsejétől induló állami Erzsébet-utalvány részleteire kíváncsi, és beüti annak nevét, akkor könnyen a Sodexo cég honlapján találja magát, amellyel megtéveszthetik a felhasználókat. A Sodexót, az Edenredet és a Le Cheque Déjeuner-t a tagjai között tudó Étkezésiutalvány-forgalmazó Egyesülés (EUFE) közleménye szerint az Erzsébet-utalvány bevezetése meglepte a tagcégeket. Azt is közölték, minden piaci szereplőt váratlanul ért az Erzsébet-utalvány bevezetésének bejelentése. Ez a közlemény is azt mutatta, hogy nem kívánnak beletörődni az új helyzetbe. Ezért is érdekes a Sodexo mostani magatartása - olvasható a Magyar Hírlap oldalán.
Magyar Hírlap
Egy novemberi adótörvény-módosítással csak a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány bocsáthat ki kedvezményes étkezési utalványokat. A jelenleg főleg francia tulajdonban lévő cégek ezentúl csak normális adózású utalvánnyal léphetnek a piacra. A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány - papíralapon vagy elektronikus formában - fogyasztásra kész étel vásárlásához, a következő egy évben pedig a meleg ételekre is bevezeti az Erzsébet-utalványt. Számítások szerint ezt a bérjellegű juttatásokénál több mint harminc százalékkal kedvezőbb feltételekkel lehet biztosítani a munkavállaló részére.
Magyar Hírlap
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
További cikkek
Leépítésre készül Magyarországon a Siemens
Százötven embert érinthet az intézkedés. Teljes cikk
Ezt sokan félreértik a Otthon Starttal kapcsolatban
Sokan félreértik az Otthon Start hitel egyik kulcsfontosságú feltételét, ami bizonytalanságot okozhat a leendő igénylők körében. Teljes cikk
NAV: már ennyien véglegesítették az szja-tervezetüket
Az szja-bevallási határidő 2025. május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét vagy kiegészítve beküldeni... Teljes cikk
Kapcsolódó hírek
- Egy fizetőkártya, amely a valódi céges közösségépítés eszköze 2 hónapja
- Megjelent a rendelet, eddig az összegig adómentesek az üzleti ebédek - mutatjuk a részleteket! 2 hónapja
- Így alakulhatnak a cafeteria keretek 2026-ban 3 hónapja
- Így nőtt a SZÉP-kártya felhasználása az év végén 3 hónapja
- Cafeteria 2026 4 hónapja
- Cafeteria kisokos 2026 4 hónapja
- Újra lehet SZÉP-kártyával hideg élelmiszert vásárolni 5 hónapja
- Hatalmas könnyítés jön: ilyen élelmiszereket vehetünk újra SZÉP-kártyával 5 hónapja
- A minimálbér emelése mindent borít. Az év végi bértervezést is 5 hónapja
- Hideg élelmiszer is vásárolható a SZÉP-kártyával 6 hónapja
- Cafeteria rendszered hatékonyság-növelése 6 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?