Jöhet a rendvédelmisek életpályamodellje
Elfogadta a rendvédelmi dolgozók életpályamodelljéről szóló törvényt kedden az Országgyűlés. Az elfogadott határozat értelmében új előmeneteli és illetményrendszer jön létre az ágazatban. A módosítás értelmében megszűnik az automatikus előmeneteli rendszer, a vezetői beosztások meghatározott időre szólnak majd, a hivatásos állomány volt tagjaiból pedig létrejön a tartalékos állomány. A törvényt az MSZP is megszavazta.
A képviselők a jogszabály kétharmados többséget igénylő részeit 188 igen, 3 nem szavazattal, 6 tartózkodás mellett fogadták el, míg az egyszerű többséget igénylő részek 188 igen, 2 nem szavazattal, 7 tartózkodás mellett mentek át.
A törvény szerint idén júliusban átlagosan 30 százalékos béremelés lesz, amit 2016. január 1-jétől évente 5-5 százalékos mértékű követi, így teljesül 2019-re az ötven százalékos átlagos béremelés. Emellett idén július 1-jétől meghatározzák állománycsoportonként az illetményemelés mértékét is. A korábbi harmincféle pótlékból ötöt tartanak meg, a korábbi pótlékok jelentős része beépül az adott terület alapilletményébe. Jubileumi jutalom elnyerésére továbbra is lesz lehetőség.
A törvény hatálya kiterjed a rendőrség, a Terrorelhárítási Központ, a hivatásos katasztrófavédelem, a büntetés-végrehajtás, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok, az Országgyűlési Őrség, a Nemzetvédelmi Szolgálat és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal hivatásos állományára.
Az új szabályozás megtartja az egyes rendfokozatok elnevezését és a hierarchiáját, de a jövőben a rendfokozat kötődik a betöltött szolgálati beosztáshoz; azaz a kinevezett a beosztás elfoglalásával egyidejűleg az adott beosztáshoz kötődő rendfokozat viselésére is jogosult lesz, ha pedig alacsonyabb beosztásba helyezik, akkor a rendfokozata is ennek megfelelően változik. A továbbiakban valamennyi előmenetel feltételhez, vizsgához, képzettséghez és teljesítményértékeléshez kötött.
A helyi és területi vezetőket a jövőben öt évre nevezik ki, ezt - ugyanazon a szolgálati helyen - egyszer öt évre meg lehet hosszabbítani, de csak akkor, ha az irányított terület legalább jó teljesítményt nyújtott.
Az MSZP parlamenti frakciója az Országgyűlés keddi ülése előtt azt közölte, hogy ők is megszavazzák mind a rendvédelmi dolgozók, mind a katonák életpályáját és szolgálati viszonyát szabályozó törvényt, de igen szavazataik kizárólag a rendvédelmi dolgozók és a katonák fizetésemelésének szólnak. Közleményükben elmondták, hogy az MSZP az elmúlt hónapokban a szakszervezetekkel közvetlenül egyeztetve mindent megtett mind az ötpárti egyeztetéseken, mind a parlamenti vita során a szakszervezetek jogainak visszaállításáért, egy új szolgálati nyugdíjrendszer bevezetéséért, az állomány munkajogi kiszolgáltatottságának megszüntetéséért, ezen javaslataikat a kormány és a fideszes többség azonban minden alkalommal lesöpörte.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?