Jöhet az évközi minimálbér- és bérminimum-emelés?
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA munkáltatók és a szakszervezetek is tárgyalnak az évközi korrekcióról.
Mint a 24.hu írja, a 2023-as minimálbér- és bérminimumemelésről szóló megállapodásban szerepelt, hogy amennyiben az inflációs prognózisnál várhatóan magasabb lesz a fogyasztói árindex, akkor félévkor a felek újra tárgyalóasztalhoz ülnek, hogy egy esetleges évközi minimálbér-, illetve bérminimum-emelésről egyeztessenek. A kormány akkor 15 és 18 százalék közötti éves inflációval számolt, és ugyan valamennyivel csökkent az infláció, de még mindig magas, a KSH áprilisban átlagosan 24 százalékos drágulást mért.
A Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke, Zlati Róbert elmondta, hogy nem csak az inflációs adatokat kell figyelni, hanem azt is, hogy hogyan alakul a bruttó hazai termék. A jegybank szerint a GDP 2023-ban 0,0–1,5 százalékkal bővülhet. Zlati Róbert szerint ezt az előrejelzést kell alapul venni. A szövetség elnöke arra számít, hogy sor kerül a bérkorrekcóra, ha nem így történik, akkor a szakszervezet kezdeményezi az egyeztetést.
A Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke, László Zoltán szerint vizsgálni kell azt is, hogy a bérfejlesztés munkáltatói céljai megvalósultak-e, például képes volt-e csökkenteni a mindenhol jelentős mértékű fluktuációt, javultak-e a munkavállalók elköteleződésével a minőségi mutatók. A szakszervezet elvárása, hogy kezdjék meg az egyeztetéseket a minimálbér és bérminimum évközi emeléséről, még az első féléves adatok megjelenése előtt, valamikor júniusban.
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) főtitkára, Perlusz László azt mondta, rendszeresen beszélgetnek a minimálbér-korrekcióról, de még nem döntötték el, mikor kerüljön napirendre.
fotó: pexels
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?