Jövőre kétszer annyi építési felügyelő ellenőrzi az építkezéseket
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatJövő januártól országosan 42 főállású felügyelő dolgozna a jelenleg tíz teljes- és ugyanennyi részmunkaidőben foglalkoztatott építési felügyelő helyett, újrafogalmazott jogi keretek között - közli a Világgazdaság.
Az erről szóló tervezet már elkészült az Önkormányzati és Területfejlesztési Mnisztériumban (ÖTM) és már a minisztérium honlapján is olvasható.
Évek óta visszatérő téma a szakmai konferenciákon az építési felügyelők alacsony létszáma. Megyénként - illetve a fővárosban - mindössze egy-egy építésfelügyelő tevékenykedik. Ráadásul a 20 felügyelőnek csak fele főállású, a másik 10 fő részmunkaidőben felügyel. Az ÖTM-ben készített kormányhatározat tervezete 2008. január 1-jétől regionális közigazgatási hivatalonként 6 főállású felügyelőt irányoz elő.
A bővítés évente 210 millió forintba kerülne a költségvetésnek. Egy felügyelő személyi kiadása - bruttó 300 ezer forintos havi bérrel számolva - 5 millióra rúg, ehhez jönnek az 1,5 milliós dologi kiadások, amiből 1 millióba kerül az autó fenntartása, üzemeltetése.
2005-ben 88 ezer építési engedélyt adtak ki az országban, az ezek alapján megindult építkezések 2,9 százalékát ellenőrizték a felügyelők.
Többek között szerkezeti hibákra, a vizsgált anyagok, szerkezetek megfelelőségi igazolásának hiányára derült fény az ellenőrzések során. A vizsgálatok 3,3 százaléka végződött a kivitelezés leállításával.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?