K+F támogatás: vállalni kell a létszámbővítést
A 2020-ig tartó uniós költségvetési időszakban a kutatás-fejlesztés (K+F) csak akkor támogatható, ha annak eredményeképpen új termék születik, ha ez elmarad, akkor vissza kell fizetni a támogatást - mondta Glattfelder Béla, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságszabályozásért felelős államtitkára.
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara, illetve a Piac&Profit szaklap által rendezett konferencián az államtitkár kitért arra is, hogy a vissza nem térítendő támogatásokhoz a 3 éves fenntartási időszakra létszámbővítést is vállalni kell. Ahhoz, hogy a cégek ne trükközhessenek, az induló létszámnál a bérelt és a saját munkavállalókat egybe kell számítani. Így a bérelt munkavállalókat nem lehet - létszámbővítés címén - átvinni saját alkalmazásba - tette hozzá Glattfelder Béla.
A jelenlegi támogatási időszakban a támogatások többsége újraiparosításhoz és a fenntarthatósághoz kötődik - mondta az államtitkár. Így jut például 270 milliárd forint kapacitásbővítésre, aminek a fele már elkelt. A kormány a hátrányos területeken szabad vállalkozási zónák létrehozását határozta el, ahova így több támogatás jut, mint a fejlettebb országrészekbe.
Fő szabály szerint a nagyvállalatok nem kaphatnak támogatást, viszont a beszállítói integrációban való szerepük támogatható. Az autóiparban, a gépgyártásban és az elektronikai gyártásban lesz erre lehetőség, de vállalni kell a beszállítók számának a növelését is - ismertette a részleteket az államtitkár.
Az ipari parkok, valamint a logisztika támogatására 4,5 milliárd forint jut. Ez utóbbiak körében követelmény a létszám jelentős bővítése, de saját logisztikai fejlesztéseikhez támogatáshoz juthatnak a feldolgozó cégek is.
A turizmus területén megszűnt a kapacitásbővítés támogatása, ellenben a turisták érdeklődésének felkeltésére, illetve hosszabb tartózkodásuk ösztönzésére lesz pályázat. A pályázatok értékelésénél háromszoros súllyal esik latba a külföldi turisták számának növelése.
A gazdaságfejlesztési operatív program (GINOP) fejlesztési irányairól tartott előadásában Szabados Zsuzsa, a Nemzetgazdasági Minisztérium kiemelt és innovációs osztályának vezetője elmondta, hogy a kkv-k támogatására például 480 milliárd, a kutatás-fejlesztés támogatására pedig 527 milliárd forint jut 2020-ig.
Az idén 70 kiírás jelent meg 800 milliárd forint keretösszeggel. Ebből például 50 milliárdhoz jutnak a kutatás-fejlesztést vállalók, támogatható a létrejött új termék sorozatgyártása és piaci bevezetése is.
A megszületett új termékek szabadalmaztatására - iparjogvédelemre - pedig 1 milliárd forint jut idén. A támogatás 100 százalékos és 1-6 millió forint igényelhető.
Szintén idei kiírás az az 50 milliárd forintos keret, amely a versenyképesség növelését szolgálja. Itt a támogatás intenzitása 50-80 százalék lehet, az összege pedig 500 milliótól 4 milliárd forintig terjed - ismertette a részleteket az osztályvezető.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?