Kanadában keresnek munkát a romák
Külföldre, elsősorban Kanadába készülnek az ország különböző részeiről, főként Mohácsról és környékéről a romák, hogy ott munkát vállaljanak és letelepedjenek; az előkészületek már annyira előrehaladottak, hogy több minisztérium munkatársai a héten tájékoztató előadást tartanak a lehetőségekről.
Információk szerint Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye különböző településeiről már több tucatnyian kiutaztak Kanadába, hogy felmérjék az ottani lehetőségeket, míg mások Hollandiában és Angliában akarnak munkát vállalni.
A romák egy része szervezett formában utazik külföldre, vagyis olyan "vállalkozók" utaztatják ki a szakképzett férfiakat, akiknek már van helyismeretük az adott országban. Több itthon maradt családtag - neve elhallgatásával - azt mondta, az itthoni kilátástalanság miatt, a jobb élet reményében vállalkoztak a családfők és fiatal férfiak a külföldi munkára.
Elmondták azt is, hogy szélhámosok is próbálkoznak: több százezer forintért kecsegtető ajánlatokat tesznek a romáknak, akik csak külföldön döbbennek rá, hogy becsapták őket, és emiatt pénz nélkül kénytelenek visszatérni Magyarországra.
Az MTI-nek nyilatkozó romák többsége már korábban is dolgozott hosszabb-rövidebb ideig külföldön, ők valamennyien szakképzettek. Azt mondák szaktudás nélkül lehetetlen boldogulni, "nem is érdemes próbálkozni".
A Mohácsi Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke azt mondta: ő is arra biztatja a romákat, hogy utazzanak el, mert szerinte Magyarországon nincs esélyük a boldogulásra. Kovács István úgy fogalmazott: amint lehetőségük lesz rá, elmennek a romák, mert "kenyérből sem esznek eleget", a környékükön ugyanis egyáltalán nincs munkalehetőség.
A baranyai város roma vezetője azt mondta: az önkormányzati, a munkaügyi és a külügyminisztérium képviselői a héten tájékoztató előadást tartanak a környékbelieknek arról, hogy milyen legális lehetőségük van külföldi munkavállalásra.
Hozzáfűzte, sokan már gyűjtik a pénzt az utazásra, a repülőjegyek és az ottani ellátásuk ugyanis sokba kerül. Kovács István nem tudta megmondani, hogy eddig hány roma utazott ki Kanadába, de mint mondta, jelenleg több tucatnyian készülnek erre.
A fővárosból, Baranyából és Székesfehérvár környékéről elsősorban családlátogatásra utaztak ki romák, sok rokonuk ugyanis még az ezredforduló kivándorlási hulláma idején telepedett le az észak-amerikai országban.
Kanadában 1996 és 1998 között 244 magyar állampolgár kapott menekültstátust, és további 600 várt kérelme elbírálására - többségük roma származású. A kérelmek száma 1999-ben 1580, 2000-ben 2400 volt, 2001-re pedig Magyarország a harmadik helyről az elsőre lépett elő a menekülteket adó államok listáján az észak-amerikai országban. Ezután Kanada - a Csehországgal és Szlovákiával szemben korábban foganatosított intézkedéshez hasonlóan - a magyarokra is bevezette a vízumkényszert, amelyet idén március elsejétől szüntetett meg.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?