kapubanner for mobile

Kártérítésért perel a dolgozó, akit több ezer volt rázott meg a gödi Samsung-gyárban

Mire a férfi kikerült a kórházból, elveszítette a munkáját.

images

Az RTL Híradója alapján a 444 számolt be annak a férfinak az esetéről, aki villanyszerelőként dolgozott Gödön, a Samsung gyárában, a koreai cég egy szintén koreai alvállalkozójánál. Az akkor 33 éves dolgozót csaknem hétezer voltos áramütés érte 2022 októberében. Az egész teste égett, életveszélyes állapotban szállították kórházba.

Egy évig volt kórházban, mire hazaengedték, elvesztette az állását. A koreai munkavezető ellen a rendőrség eljárást indított, a vizsgálat még tart. A koreai alvállalkozó, a Kumyang Green Power viszont az eset óta kivonult az országból, a munkaerőkölcsönző pedig megszűnt, amelyik a férfit kiközvetítette villanyszerelői munkára.

A férfi kártérítést kért a Samsungtól, ahonnan azt a választ kapta, hogy sem közvetlen, sem közvetett felelősségük nincs az ügyben. Orvosai szerint a férfinak nagyjából harminc bőrhelyreállító műtétre lenne szüksége, ennek mintegy 50 millió forintos költsége lenne, amit az állam nem finanszíroz.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek