Kedvezményes nyugdíjat a férfiaknak is
A Jobbik március elején országszerte aláírásgyűjtési akciót indít, mert szeretnék elérni, hogy a férfiaknak is járjon nyugdíj negyven év munkaviszony után - mondta Sneider Tamás, a Jobbik parlamenti képviselője, az Országgyűlés alelnöke pénteken Salgótarjánban.
Az ellenzéki politikus azt mondta, a nők - Jobbik által is támogatott - kedvezményes nyugdíjazása 120 milliárd forintba került, a férfiak esetében feleekkora összegről lenne szó, a korábbi nyugdíjba vonulást illetően pedig egy-két-három évről.
A parlament alelnöke a megye helyzetére is kitért Salgótarjánban. Azt mondta, Nógrád és Békés megye szakadt le leginkább az utóbbi évtizedekben. Ahol tíz év alatt eltűnik a lakosság tíz százaléka, ott óriási problémák lehetnek, nyilvánvaló, hogy nincsenek megfelelő munkahelyek, nem találnak a fiatalok megélhetést - fogalmazott.
A szomszédos Heves megyéből származó politikus szerint többet kell foglalkozni Nógrád megyével, mert az elmúlt huszonöt év itteni politikai elitje nem szerepelt jól, "az adatok önmagukért beszélnek".
Sneider Tamás azt az adatot emelte ki, hogy míg Heves megyében az egy lakosra jutó ipari termelés értéke 2,8 millió forint, addig a korábban ipari centrumként ismert Nógrádban csak 834 ezer forint.
A képviselő a megoldási javaslatok között a bányák, a nyersanyagvagyonok kihasználását, valamint a mezőgazdaság, azon belül is a gyümölcstermesztés felfuttatását emelte ki.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A 2026-os év első negyedévének adatai szerint a HR-technológiai piac radikális átrendeződésen megy keresztül, ahol a nagy humántőke-menedzsment... Teljes cikk
A statisztikák szerint az Egyesült Királyságban minden hetedik ember neurodivergens, ami azt jelenti, hogy a munkaerő jelentős részét teszik ki a... Teljes cikk
Magyarország gazdaságát a Tisza-kormány tudásra, kreativitásra, az életképes és versenyképes ötletekre építi, mert ebben rejlik a hosszú távú... Teljes cikk
- A főbb nyugdíjellátások átlagos összege Magyarországon - grafikon 6 napja
- Egyre nagyobb a szakadék az átlagnyugdíjak és az átlagbérek között 1 hete
- A nyugdíjban és egyéb ellátásban részesülők aránya vármegyénként - grafikon 1 hete
- A nyugdíjban és egyéb ellátásban részesülők száma az ellátás típusa szerint - grafikon 1 hete
- Jön a Férfiak40? – inkább a rugalmas nyugdíj lehet a megoldás 2 hete
- Svájci indexálás: így maradtak el a magyar nyugdíjak a bérektől 3 hete
- Szakértő: Ezért kerülhetnek nehéz helyzetbe a nyugdíjasok a választás után 3 hete
- Most dől el minden: később már nem kérhető a nyugdíj újraszámítása 4 hete
- Ennyi magyar kap havi 2 millió forintnál több nyugdíjat 1 hónapja
- Évente egy kabát, de közben beázik a ház – mi történik a magyar nyugdíjakkal? 1 hónapja
- Kiknek jár a nyugdíj előtti álláskeresési segély és mekkora az összege? 2 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?