Kész átverés a pedagógus-életpályamodell?
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) elnöke tárgyalásra méltónak sem tartja a nyári szünet megkurtítására vonatkozó passzust a köznevelési törvény tervezetében, és a pedagógusok óraszámának brutális emelését olvasta ki az indítványból.
Mint kifejtette, az ötven év felettieknek már semmit nem nyújt, és a frissen végzetteknek is nehezen jelenthet perspektívát, hiszen akár tíz évnek is el kellene telnie, mire kinevezett állásba kerülhetnek. Az érdekvédő elfogadhatatlannak nevezte, hogy az életpályamodell a gazdasági helyzet javulásával, leghamarabb 2014-15 táján léphetne életbe. Emlékeztetett: 2007 óta be vannak fagyasztva a pedagógusbérek.
A javaslatból tárgyalási alapnak sem tartotta azt a passzust, amely véleménye szerint a nyári szabadság megkurtítására vonatkozna. Mint mondta, azzal, hogy rögzítik, a diákok nyári szabadságát minimum harminc összefüggő napban kell kiadni, azzal jár, hogy a pedagógusok szabadsága nem lenne több, mint két-három hét. Ez rendkívül aggályos, és erről semmiféle egyeztetés nem volt.
A szakszervezeti vezető a koncepcióból a pedagógusok óraszámának brutális emelését olvasta ki. Kifejtette: a javaslat szerint a tantárgyfelosztással együtt minden év májusában kell megkapniuk a pedagógusoknak azt is, hogy milyen pedagógiai feladatot látnak el abban az időben, amit 32 óra erejéig a heti 22 kötelező óra felett töltenek az iskolában. Ez kőkemény pedagógiai feladatellátást jelent - mondta a szakszervezeti vezető, hozzátéve: ezután következik a családlátogatás, a kutatómunka, a felkészülés a következő napra.
Mendrey László úgy fogalmazott: semmilyen szinten sem tolerálható az óraszámok emelése.
A közoktatási intézmények átvételére vonatkozó pontokat tárgyalási alapnak nevezte, bár megjegyezte: az állam komoly adósságot is átvesz. Hogyan fogja ezt törleszteni? - tette fel a kérdést. Nyilvánvalóan összevon, bezár - mondta. Attól tartanak, hogy azoktól az intézményektől igyekszik majd az állam szabadulni, amelyek működtetéséről úgy gondolják, gazdaságtalan.
Szintén tárgyalási alapnak nevezte a koncepció egész napos iskolára vonatkozó passzusát. Elmondta: a szakszervezet roadshow-t szervez, ahol tájékoztatják a pedagógusokat, mit jelentenének számukra ezek a változások.
A tömörülés október 14-én tárgyal Hoffmann Rózsa oktatási államtitkárral. Erről Mendrey László azt mondta, bízik benne, hogy értelmes emberek között értelmes alku születhet.
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Egy friss kutatásban a Z generációsok majdnem fele azt mondta, hogy szülei segítettek nekik önéletrajzot írni, de volt olyan szülő is, aki gyermeke... Teljes cikk
Heteken belül elutalják a tanároknak azt a 150 ezer forintos juttatást, amiről az e heti kormányülésen született döntés - közölte a csütörtöki... Teljes cikk
Egy friss számítás szerint az átlagkereset mellett akár egy 15 millió forintos személyi kölcsön törlesztése is vállalható lehet, de csak... Teljes cikk
- Élet 50 felett: már nem a karrier, hanem az én számít igazán 3 hete
- A 60 éves és annál idősebb főállású általános iskolai pedagógusok aránya 3 hete
- Elszámolhatták a pedagógusbéreket, a PDSZ szerint több pénz járna a tanároknak 4 hete
- Kétszeresére emelik a nemzetiségi pedagógus ösztöndíjakat 1 hónapja
- Egy apró hiba, milliós bírság - ezekre figyelj külföldi munkavállaló alkalmazásakor 1 hónapja
- Bértáblák 2026 2 hónapja
- Szabadság minden áron? - Rengeteg dolgozó keresett rá erre a kifejezésre az ünnep után 2 hónapja
- "Akár 0% béremelés is lehet" – ezért kongatnak vészharangot a pedagógusok 2 hónapja
- Így emelkedik a tanítók, a tanárok és az óvónők bére januártól 2 hónapja
- Szabadság számítása 2026 2 hónapja
- Hogyan tervezd meg a szabadnapjaidat 2026-ban? Ajánlott nyaralóhelyek 2 hónapja
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben