Kész német cég vásárlásának előnyei
Tudvalevő, hogy a németországi piac Európa egyik legnagyobbja, így az ott történő kereskedéssel, szolgáltatás biztosításával, hatalmas vásárlóerő érhető el. Ez a magyar vállalkozók számára is vonzó üzleti lehetőséget kínál, ezáltal a német piacra lépést fontolgató cégek egy komoly dilemma elé kerülnek.

Magyar céggel szolgáltatni nem annyira szerencsés, hiszen a bizalom sokkal nagyobb a hazai cégek iránt, így vagy egy német céget kell alapítani vagy pedig vásárolni egy kész vállalkozást.
Miért vonzó ez az ország a vállalkozások számára?
A hatalmas vásárlóerő mellett számos más indokot is találunk arra vonatkozóan, hogy miért éri meg a Ressler Office segítségével a németországi cégalapítás. Az adó- és üzleti környezet stabilitása kiszámíthatóvá teszi a vállalat működését, mivel nem kell attól tartani, hogy egyik napról a másikra adójogszabályokat fognak változtatni. Ez előreláthatóvá teszi a cég jövőjét, ki lehet alakítani hosszútávú stratégiákat, és probléma nélkül végig lehet vinni a projekteket.
A német piaci környezet vonzó hatása
Az innovatív környezet, a képzett munkaerő, a stabil gazdasági helyzet és a fejlett oktatási rendszer szintet emel a vállalkozáson, így be lehet vezetni újabb technológiákat, hozzá lehet férni magasan kvalifikált szakemberekhez. Egy új cég alapítása azonban igen hosszadalmas folyamat és addig, amíg adószámmal rendelkező, működésre kész lesz az új cég, hónapok telhetnek el.
Kész német cégek vásárlásának előnyei
Ha nem szeretnénk kivárni ezt a hosszadalmas folyamatot, akkor lehetőségünk van vásárolni egyet. A Ressler Office kínálatában német cégek eladók. Ezek közül választva akár két hét alatt lehet egy működő cégünk, mellyel el is kezdhetjük a kívánt tevékenységet. A kész cégek esetében majdnem minden ugyanúgy zajlik, mint az új vállalkozás alapításkor, szükség van a leendő ügyvezető személyi igazolványára, lakcímkártyájára, és meg kell határozni a cég tevékenységi körét.
Az új cég neve
Tudni kell azt, hogy a vásárlás során nem ajánlatos megváltoztatni a cégnevet, mivel ez meghosszabbíthatja az átírási folyamatot. Azonban amikor a cég már az új tulajdonos nevén van, akkor minden további nélkül indulhat a névcsere, így végül a vállalkozás minden paramétere a saját elképzelésünk szerint alakulhat.
Milyen vállalkozásokat vásárolhatunk?
Lehetőség van akár GmbH, akár UG megvásárlására, ezek a magyar Kft. cégformának felelnek meg. Ezen belül kínálnak úgynevezett 0 kilométeres cégeket, melyek még nem rendelkeznek forgalommal, de akár régi cégeket is, melyek már rendelkeznek múlttal a német piacon. Az előbbiek választása ajánlott, hiszen ezek biztosan nem rejtenek kockázatot. Ezek a vállalkozások már rendelkeznek adószámmal, nemzetközi adószámmal és bankszámlával, ezáltal az átírás után gond nélkül működtethetők.
A németországi működés megkezdését érdemes megfontolni, hiszen vállalkozásunkat fejleszthetjük, és bevételeinket is megnövelhetjük.
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
Egyre többen kérik az szja személyi kedvezményt, és egyre többen tudják, hogy az nemcsak rokkantság vagy fogyatékosság, hanem akár az orvosilag... Teljes cikk
A kormányzat jelenleg is vizsgálja, hogyan tudja az Otthon Start hitelprogramot, a fix 3 százalékos hitelt kiterjeszteni és biztosítani a külföldön... Teljes cikk
Egyedi miniszteri döntéssel a MÁV-csoport fegyveres, biztonsági feladatot ellátó munkavállalói is hathavi többletjuttatást kapnak, a fegyverpénz... Teljes cikk
- Felmérés: a magyar női vállalkozók és vezetők túlterheltek 2 hete
- NGM-államtitkár: a több mint 10 fős cégek húzzák a kkv-szektort 4 hete
- A gyorsan növekvő vállalkozások a működők arányában Magyarországon - grafikon 1 hónapja
- A gyors piacra lépés varázsa: az MVP rejtelmei 1 hónapja
- Elektronikus aláírás cégeknek: a beszkennelt aláírás és dokumentumkezelés csapdái 1 hónapja
- A működés kezdete után 3 évet túlélő vállalkozások aránya - grafikon 2 hónapja
- NGM: beindul a második ütem, milliárdok érkeznek a kkv-khoz 2 hónapja
- A gyorsan növekvő vállalkozások a működők arányában Magyarországon - grafikon 2 hónapja
- Élet 50 felett: már nem a karrier, hanem az én számít igazán 2 hónapja
- Lezárult a "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" program 2 hónapja
- Vége lehet a klasszikus 8 órás munkanapnak Németországban – vajon jó ötlet? 2 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?