Két órára leállt a munka a győri autóalkatrészgyártó üzemben
A Vasas Szakszervezet alelnöke szerint a munkavállalók készek hosszabb idejű sztrájkra is.
Sztrájkkal indult a nappali műszak a győri Nemak Kft.-nél, a dolgozók 90 százaléka két órán keresztül nem vette fel a munkát, bár a szervezőket, a sztrájkbizottság tagjait az előzetes jogi egyeztetés ellenére sem engedték be eleinte a gyár területére - írja csütörtöki közleményében a Vasas Szakszervezet.
"Az autóalkatrészt gyártó üzemben a szakszervezet szervezésében jogszerűen megtartott figyelmeztető sztrájk csak a kezdet, a munkáltató ugyanis továbbra sem hajlandó korrigálni az egyoldalú béremeléssel okozott kárt: a dolgozók kevesebb fizetést visznek haza, mint korábban, az emelés előtt" – közölte László Zoltán.
Mint írják, a Vasas Szakszervezet alelnöke a helyszínen tapasztaltak alapján állítja, a munkavállalók végtelenül elkeseredettek, ezért – is – készek hosszabb idejű sztrájkra is, amennyiben a cégvezetés továbbra is hajthatatlan.
"A sztrájk rendben lezajlott, bár közvetlen munkavezetők próbálták különféle módon megfélemlíteni, eltántorítani az embereket, miközben a cégvezető nem volt hajlandó szóba állni, tárgyalni a szakszervezet és a sztrájkbizottság képviselőivel" - olvasható a közleményben.
„Nem állunk itt meg, nem adjuk fel, megyünk tovább” – zárta a beszámolót az alelnök.
A Nemak Kft. és a Vasas Szakszervezet közötti bértárgyalás áprilisban sikertelenül zárult, nem sikerült megállapodniuk. Mint a 24.hu írja, a sztrájkbizottság az alábbi követeléseket fogalmazta meg:
- az éves alapbérfejlesztés 6 százalékra történő kiegészítése, április 1-ei hatállyal,
- az egyszeri kifizetés 400 ezer forint összegig kiegészítve mindenkinek.
- 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek
