kapubanner for mobile

Kétmillióan nyugdíjasok

A nyugdíjasok létszáma először haladta meg a kétmillió főt Magyarországon. Ugyanakkor 66 ezer fő kiesett a rendszerből a korhatár alatti ellátás megszűnése miatt, ők most más címen kapják ugyanazt az összeget – írta a Napi.hu.

Idén is emelkedett a nyugdíjak reálértéke a messze felülbecsült infláció miatt – a várható pénzromlás mértékével ugyanis kötelező megemelni a járandóságot, a túllőtt várakozások miatt így nőhetett a nyugdíjak értéke. 2013-ra például 5,7 százalékos inflációval számoltak, amiből – a rezsicsökkentés hatása miatt – 1,7 százalék valósult meg.

Eközben csökkent az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF) által folyósított korhatár alatti ellátások száma tavaly. A nyugdíjak átlagosan hat százalékkal emelkedtek, mivel az elhunyt, idősebb nyugdíjasoknál az újjonnan nyugdíjba vonulók átlagosan jóval magasabb juttatást kapnak.

Így viszont az átlagos nyugdíj reálértéke 4,3 százalékkal emelkedett, ami tisztes jövedelemnövekedés ahhoz képest, hogy a GDP alig 1,1 százalékkal nőtt egy év alatt.

Az elmúlt években a nyugdíjasok összetétele jelentősen átalakult. 66 582 fővel csökkent a korhatár alatti ellátások száma, miközben a rendes nyugdíjak száma alig 10,4 ezer fővel nőtt – vagyis az ellátórendszerből kihullott mintegy 56 ezer ember. A korhatár előtti nyugdíjasok egyébként vagy beleöregedtek a rendes nyugdíjba, vagy a korábbi juttatásukkal azonos összeget kapnak.

Tavaly érte el az öregségi korbetöltött nyugdíjasok létszáma először Magyarországon a kétmillió főt. Szintén rekordnak számít, hogy százezer főre nőtt azon nyugdíjas nők száma, akik 2012-ben bevezetett 40 éves korkedvezménnyel vonultak nyugdíjba.

Napi.hu
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek