Kétszer annyit költenek Amerikában a munkanélküliekre
Az amerikai törvényhozás felsőháza 149 milliárd dollár értékű csomagot hagyott jóvá a munkanélküliek támogatására és adókedvezményekre. Ez az összeg majdnem a kétszerese a tavalyinak.
A Demokrata Párt további erőfeszítéseket akar tenni a 9,7 százalékos munkanélküliség leszorítására az idén novemberben esedékes kongresszusi választások előtt. A helyi idő szerint szerdán tartott szavazáson a csomagot 62 támogató és 36 ellenszavazattal fogadták el.
A demokraták, akik a novemberi választásokon esetleg elveszíthetik a törvényhozás feletti ellenőrzést, a munkahelyteremtést idei legfontosabb céljuknak tekintik. Ennek érdekében a törvényhozás mindkét háza két-két törvényt is elfogadott, most ezek összeegyeztetése és olyan formába öntése van hátra, amely Barack Obama elnök aláírásával jogerőre emelkedhet.
A demokrata törvényhozók tavaly 863 millió dolláros csomagot hagytak jóvá a 30-as évek óta a legsúlyosabb recesszióba jutott amerikai gazdaság élénkítésére. A csomag révén 2,1 millió munkahelyet teremtettek, de ennek magas ára miatt egyre több választó fordul el tőlük.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek