kapubanner for mobile

Kettős adóztatással veszélyeztet munkahelyeket az APEH

Nyolcezer, Németországban foglalkoztatott magyar munkahelye került veszélybe amiatt, mert az APEH a külföldi telephelyű vállalkozások esetében újraértelmezte a járulékfizetési kötelezettségeket. A szigorítás eredményeképpen az adóhivatal akár öt évre visszamenőleg is kirója a tb-járulékokat, ami a bírságokkal együtt akár több mint százmillió forintos kiadást is jelenthet a vállalkozásoknak.

Az Építőipari Vállalkozások Országos Szövetsége (ÉVOSZ) szervezésében közel kétszáz cég írta alá azt a Kölnben elfogadott nyilatkozatot, amelyben a korábbi ellenőrzési gyakorlat visszaállítását, a felülvizsgálati kérelmek pozitív elbírálását kérik az APEH vezetőitől. Kiállnak továbbá az ÉVOSZ azon kompromisszumos indítványa mellett, amely - a nemzetgazdaság nehéz költségvetési helyzetére és a vállalkozások piaci lehetőségeire tekintettel - a tartós külföldi foglalkoztatás esetén a járulékalapot a magyarországi minimálbér duplájában határozná meg.

Halmos Sándor cégétől, az Investmonttól például bírságokkal együtt 150 millió forintot követel az APEH, a vállalkozó szerint úgy, hogy a követelésnek nincs is egyértelmű jogszabályi háttere. - Míg a 2005-ös évben az adóhivatal nem tette szóvá a járulékfizetési rendszert, egy évvel később már teljesen más álláspontot képviselt. A béren túl is minden jövedelmet, így a költségtérítéseket is munkajövedelemnek számítja, miközben a dolgozók Németországban már megfizették a jövedelemadót. Az APEH követeléseit képtelenség kigazdálkodni, ilyen körülmények között lehetetlenség vállalkozni - kesergett Halmos, akinek gépészeti berendezéseket szerelő, száz fős cége az elmúlt évben 600-700 millió forintos forgalmat ért el.

A magyar vállalkozások németországi szolgáltatás-exportértéke tavaly közel 300 millió euróra rúgott. Európa vezető gazdaságában háromszáz magyar vállalkozás folytat szolgáltatási tevékenységet. Az ÉVOSZ kiemelte, hogy a kölni nyilatkozat aláírói olyan cégek, amelyeket korábban a magyar és a német hatóságok rendszeresen ellenőriztek, s nem találtak kifogásolnivalót működésükben. Ezért is érthetetlen, hogy a külföldi telephellyel rendelkező cégeket miért próbálják kvázi kiszorítani az APEH-ellenőrzések a német piacról.

Népszabadság
  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek