Kevesebb álláskereső Fejér megyében
Fejér megyében a nyilvántartott álláskeresők száma csökkent novemberben az előző évhez képest, kissé emelkedett viszont az előző hónaphoz viszonyítva - derült ki a Fejér Megyei Kormányhivatal munkaügyi központja munkaerő-piaci elemzéséből.
A pályakezdők száma 2506, számuk a harmadik negyedévben folyamatosan emelkedett, azóta kismértékben mérséklődött. Novemberben összesen 2674-en kérték nyilvántartásba vételüket, az előző havinál 38-cal kevesebben. A belépők négyötöde fizikai, a többi szellemi foglalkozású volt.
A megyében összesen 2333 munkalehetőséget kínáltak az álláskeresőknek, amelyből 1112-öt novemberben jelentettek be a munkaadók, ezek háromnegyede legfeljebb általános iskolai végzettséget igényelt.
A megye területéről csoportos létszám-leépítési bejelentés nem érkezett novemberben. Az egy ütemben legalább 10 főt elérő, illetve azt meghaladó létszámbővítést sem jeleztek a munkáltatók.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Lufthansa légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt törölték a légitársaság pénteki budapesti járatait - olvasható a Budapest Liszt Ferenc... Teljes cikk
Április 20-ig kell befizetnie a turizmusfejlesztési hozzájárulást az erre kötelezetteknek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti... Teljes cikk
A magyar egészségügyben nemcsak az alacsony bérek, hanem a rossz munkahelyi légkör is egyre több dolgozót taszít el a pályától. Egy friss... Teljes cikk
- Túl a sablonokon – Europass, az álláskeresők online partnere 4 hete
- Megette az AI a junior pozíciókat? Mi lesz a pályakezdőkkel? 1 hónapja
- Több a munkanélküli, kevesebben dolgoznak – kijöttek a friss KSH-adatok 2 hónapja
- Az álláskeresők aránya Magyarországon 2025 szeptemberében - grafikon 2 hónapja
- 6 ezerrel kevesebb regisztrált álláskereső januárban – mi állhat mögötte? 2 hónapja
- Kinek jár és mennyi a nyugdíj előtti álláskeresési segély? 3 hónapja
- Az egy éven túl nyilvántartott álláskeresők aránya 2024-ben - grafikon 3 hónapja
- Az álláskeresők aránya a munkavállalási korú népességhez viszonyítva - grafikon 3 hónapja
- Havazás, ónos eső - korlátozottan működnek a bíróságok, egyes iskolák online oktatásra állnak át 3 hónapja
- Sokan terveznek új állást keresni 2026-ban, de kemény lesz a verseny 4 hónapja
- Észrevétlen fordulat: az AI ismét munkát ad a pályakezdőknek 4 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?